
A papírforma érvényesült hétfőn este Békésen, a Magyar Kupa harmadik fordulója keretében megvívott találkozón. A házigazdák 45 percen keresztül eltüntették a Gyöngyössel szemben meglévő osztálykülönbséget. A látogatók az utolsó negyedórában juttatták érvényre a magasabb szintű felkészültségüket.
A Gyöngyös két hazai találatra tudott válaszolni először. Az első negyedórában gólra góllal válaszolt minkét gárda, 8–10-es állásnál fordult elő elsőként, hogy kettővel jártak előrébb a vendégek. Egy hármas szériával 11–10-re módosított Cifra Tibor alakulata, elszakadni azonban egyik fél sem tudott. A félidő utolsó harmadában a látogatókat Bálint Bence átlövései tartották, a helyiek inkább a szélekről voltak eredményesek Kepess és Novák jóvoltából.
A második játékrészben a békésiek fiataljai is sok lehetőséghez jutottak, akik nagy becsvággyal küzdöttek a fizikálisan erősebb hevesiekkel. Még a 44. percben is nyílt volt a csata (26–27), ám az utolsó negyedórában már érvényesült a látogatók fizikális és gyorsaságbeli előnye.
Cifra Tibor: – A feszített bajnoki ritmus ellenére sportemberekhez méltóan álltunk a mérkőzéshez. Örülök annak, hogy mindenki pályára léphetett. A vereség ellenére jó érzésekkel jöhettünk le a pályáról. Negatívumként csupán Szabó Gergő sajnálatos sérülését említhetném, akinek mielőbbi felépülést kívánunk.
Békési FKC–HE-DO B Braun Gyöngyös 29–36 (18–20)
NB I. B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Békés, 150 néző. Vezette: Paska Dániel, Vastag Sámuel.
Békés: TAKÁCS – KEPESS 10 (2), Haszilló 2, Kovács Sz. 2, Breuer 3, Szabó Á., NOVÁK ZS. 4. Csere: Markóczy (kapus), Lukács 1, Árpási, Varsandán 2, Sütő 2, Ritter 1 (1), Szabó G., Miszlai 2, Fekete B. Edző: Cifra Tibor. A Gyöngyös legjobb góldobói: Mendes 9, Bálint 6, Jaros 4, Gyallai 4.
Kiállítások: 0, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 6/5.
