A sírból hoztak vissza egy pontot

Az őszi hazai ötgólos vereség után az orosházi lányok pontot raboltak a Szigetszentmiklós otthonában. Fotó: Bohus Krisztián

Már a munka ünnepét kihasználva letudta az NB I. B-s bajnokság 27. játéknapjára eső idegenbeli mérkőzését a második számú vármegyei női kézilabdacsapat. Az orosházi lányok a stabil középmezőnyben tanyázó Szigetszentmiklós vendégeként léptek pályára. Sokáig úgy tűnt, hogy Papp László bennmaradásért küzdő tanítványai számára nem terem majd pont, de az utolsó hét percben a sírból hoztak vissza egyet.

Az orosházi csapat csak győzelemmel javíthatta bennmaradási esélyeit, de ennek szellemisége eleinte csak Madera-Domokosra és Zavaczkira ragadt rá. A nagy kapkodás miatt Papp László már a 6. percben időt kért, sikerült is rendeznie a sorait. Többször egalizáltak a látogatók, amit a hazai tréner sem nézett jó szemmel. Ennek ellenére a 23. percben rövid időre először volt Ács Orsiéknál az előny, majd 12–13-as állásnál ismét, de az utolsó öt minutában csupán hazai találat született.
A második félidőre is a szigetiek jöttek ki határozottabban, 20–16-os vezetésüknél időt is kellett kérnie az orosházi trénernek. Csapata helyzete azonban nem javult, mert a házigazdák Márczy Tekla vezérletével pontosabban céloztak a kapu előtt és kevesebbet bakiztak bele a játékba. A félidő második felében állandósult a 4-5 gólnyi különbség (52. p.: 28–23), és úgy tűnt sima hazai győzelem születik. A meccs hajrájában azonban a vendéglátók kerültek hullámvölgybe, amit kihasználva, Kenyeres utolsó pillanatos átlövésével pontot mentettek az orosháziak.

Papp László: – Annak fényében, amilyen egyszerű dolgokat hibáztunk az egész mérkőzés alatt, nem érdemeltünk pontot. Abból a szempontból viszont igenis, hogy totálisan vert helyzetből sikerült ötgólos hátrányt ledolgozni a lefújásig. Gratulálok a lányoknak!

Szigetszentmiklós NKSE–Zengő Alföld-Orosházi KA 28–28 (15–13)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Szigetszentmiklós, 200 néző. Vezette: Bátori Bence Martin, Szécsi Lantos Boldizsár.
Orosháza: MADERA-DOMOKOS – Pécsi 2, Zavaczki 4, Vass 7 (1), Ács 2, KENYERES 4 (1), Rácz 2. Csere: BÁLINT, Reszegi (kapusok), Baráth 2, Bedron, Kozma 1, LECZKÉSI 4, Patyi. Edző: Papp László. A Szigetszentmiklós legjobb góldobói: Márczy 6, Fodor 4, Ágoston 4, Ványolos 4 (4).
Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2.

További eredmények, program, tabella: