A veretlenség tovább hosszabbodott

Borbély Mártán nem múlott a siker, nyolcszor volt eredményes. Fotó: Milyó Pál

A nyolcmeccses győzelmi széria megszakadt, de a veretlenségi nem, egy pontot hazahozott a Győri ETO KC U20-as csapatának otthonából a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE NB I. B-s női kézilabda-csapata. A csütörtöki mérkőzés jelentős részében vezető Előre 22 másodperccel a dudaszó előtt hetesből egyenlített.

A gólgyártást Borbély Márta indította be. A folytatás szorosan alakult, de az egy-két gólos előnyét végig őrizni tudta a lila-fehér mezes vendégcsapat. A 17. percben Giricz Lilla találatával már három is volt közte. A viharsarkiak mégsem tudtak elhúzni, mert a zöld-fehérek kiváló napot kifogó kapusa, Horváth Zelda Rebeka már ekkor is gyakran kifogott rajtuk. Az első félidő hajrájában felváltva estek a gólok, az utolsó momentum, Jovana Ilics találata volt, ezzel alakult ki a háromgólos differencia.
A szünet után Bencsik Bojána góljával először vezetett néggyel az Előre NKSE. Meghatározónak bizonyult a következő három percben a győriek 4–1-es rohama. Még így is tartotta minimális előnyét a Békéscsaba, de a 40. perctől fokozatosan fölénybe került az elképesztő kapusteljesítményt bemutató ETO KC U20-as gárdája, amely másfél perc alatt fordított (23–22). Innentől a Csaba futott az eredmény után, amely többször is kiegyenlített, de átvenni a már nem tudta a vezetést. Ötven másodperccel a vége előtt lőtt győri góllal már úgy tűnt, hogy oda az ENKSE nyolcmeccses veretlenségi (győzelmi) szériája, de időkérés után az utolsó támadás végén értékesített hetessel az egyik pontot megmentette.

Marosán György: – A mérkőzés előtt is látszódott, hogy ez a Győr, ha kompletten áll ki, nagyon erős ellenfél. A pontvesztés oka az is, hogy a kapussal szembeni – akinek tizenkilenc védése volt – párharcok közül sokat elveszítettünk. Igaz, hogy harminc gólt lőttünk, vagyis a támadásvezetésre nem lehetett panasz, de a védekezésünk feszességével volt gond, illetve a kapusteljesítmény is elmaradt a várakozástól. Pozitívum ugyanakkor, hogy amikor a végén a Győr már lélektani előnybe került, nem estünk össze, s az időkérés utáni utolsó támadásból egyenlíteni tudtunk.

Győri ETO KC U20–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 30–30 (12–15)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Győr, 120 néző. Vezette: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka.
Békéscsaba: Németh K. – Varga H. 4, Gerencsér 1, Borbély 8 (2), Bencsik B. 4, Ilics 8, Kukely K. 1. Csere: Balog J. (kapus), Aranyi, Giricz L. 1, Kiss-Walfisch 1, Baráth B. 1, Koós, Lakatos P., Puhalák 1. Vezetőedző: Marosán György. A Győr legjobb góldobói: Keceli-Mészáros 8, Rédecsi 6 (2).
Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 2/2.

Eredmények, sorsolás, tabella: