Az utolsó házon kívüli fellépés jön

Az orosháziak részéről védekezésben és támadásban is jobbat kell nyújtani, mint legutóbb Veszprémben. Fotó: Cseh Péter

Szűk két héttel a Cegléd elleni hazai győzelmet követően folytatja bajnoki szereplését az Orosházi FKSE NB I-es férfi kézilabdacsapata. A zöld-sárgák szombaton délután 18 órától az utolsó idegenbeli mérkőzésüket játsszák le Egerben, ahol ismét nézők előtt léphetnek pályára egy bravúros eredmény érdekében.

A tabella 10. helyén álló házigazdák a megszerzett 19 pontjukkal a bennmaradást illetően már „páholyból” várhatják a viharsarkiak vendégjátékát, a sereghajtó megyei alakulat számára ugyanakkor rendkívül fontos lesz az idény finise. Pillanatnyilag 4 pont az elmaradásuk, a már bennmaradást érő helyen tanyázó Dabastól, de mivel egymás elleni eredményben és gólkülönbségben is elmaradnak a Pest megyeiektől, ezért gyakorlatilag ötöt kellene rájuk verniük a hátralévő öt fordulóban. Ettől kezdve hiába játsszák hazai környezetben az orosháziak, mivel erős riválisok is szerepelnek a partnerek között, ezért ildomos lenne már a szombati találkozón elkezdeniük faragni az említett hátrányból.

Érthető tehát, hogy Ratko Djurkovics edző gondolkodása is hasonló „tengely” mentén halad.
– Folytatnunk kell az utóbbi időkben nyújtott jó játékot, a motiváció biztosan nem fog hiányozni a csapatból. Úgy gondolom, hogy meg tudjuk lepni ellenfelünket, és még van lehetőségünk a bennmaradás kiharcolására. Ehhez viszont nagyon kellenek a pontok, ennek megfelelő hozzáállással és győzelmi szándékkal utazunk el a szombati mérkőzésre – fogalmazott a montenegrói származású szakember.
Az egri Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban 18 órakor kezdődő találkozó két játékvezetője Horváth Péter és Marton Balázs lesz.

A kiesés által veszélyeztetett három csapat hátralévő mérkőzései.
Dabas KC VSE (10 pont):
Budakalász (i), Szeged (o), Telekom Veszprém (o), Szeged (i), Balatonfüred (o).
Ceglédi KKSE (8 pont): Tatabánya (o), Balatonfüred (i), Gyöngyös (o), Veszprémi KKFT (i).
Orosházi FKSE (6 pont): Eger (i), Balatonfüred (o), Budakalász (o), Tatabánya (o), Ferencváros (o).

B. M.

error: Content is protected !!