Az utolsó szalmaszál

Török Fanniékra nem vár könnyű kihívás kedden, de azért közel sem lesz olyan, mint a Győr elleni találkozó. Fotó: Antal János

Az NB I-es női bajnokságban kedden 17 órakor a sereghajtó, egy pontos EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE együttese a tabellán előtte álló, négy pontos Hungast Szombathelyi KKA csapatát fogadja zárt kapuk mögött a városi sportcsarnokban.

A lila-fehérekhez a karantén után csütörtökön visszatért Vida Gergő a csapat vezetőedzője, aki így vélekedik az esélyekről:
– Számunkra ez a mérkőzés lesz az utolsó szalmaszál, amibe szeretnénk belekapaszkodni. Csütörtök óta igyekszünk azt a taktikát gyakorolni a lányokkal, ami eredményes lehet a vendégek ellen, akiknél több külföldi válogatott kézilabdázó szerepel, elég ha csak a világbajnoki ezüstérmes szerb Tomasevics kapust említem. A vendégek az egyik legmagasabb csapatot alkotják az élvonalban, így nem lesz könnyű dolgunk ellenük. Az átlövők, valamint az NB I-es góllövőlista második helyén álló, 95 gólos beállós ukrán Gorilszka ellen hatékonyan kell védekeznünk, és jó kapusteljesítmény is kell ahhoz, hogy győzni tudjunk. Sajnos továbbra sem számíthatunk Kukely Annára, és Fodor Bottó Rózsára. Támadásban az utóbbi mérkőzéseken már megfelelően teljesített a csapat, a visszatérők formája sokat javult.
A szombathelyieknél egy korábbi békéscsabai kézilabdázó szerepel, a balkezes átlövő, Marija Agbaba, aki ezúttal ellenfélként találkozik húgával, Jelena Agbabával. A találkozót az Őri Erika, Pozdena Erika játékvezetői kettős dirigálja.

error: Content is protected !!