Busójárás volt Orosházán

Vass Vítáék viszontagságos évet futnak, újabban annak is a legmélyebb gödrében vesztegelnek. Archív fotó: Bohus Krisztián

Igen fontos mérkőzésre rukkolt ki rendkívül mérsékelt teljesítménnyel a második számú viharsarki női kézilabdacsapat. Az orosházi lányok az NB I. B-s bajnokság 20. fordulójának szombat kiesési rangadóján csúfosan felsültek a sereghajtó Moháccsal szemben. A baranyaiak fölényes győzelmükkel pontszámban beérték a viharsarki együttest.

Az orosházi együttes teljes kerettel fogadta a Mohácsot a rendkívül fontos mérkőzésre. A kezdeti gólváltás után pontatlanná vált a helyiek támadójátéka, így Bálint Anna védései ellenére 2–5-re léptek el a Duna-partiak. A korai időkérés jótékony hatással volt, egy négyes szériát követően a 15.- percben már a hazai gárda vezetett 6–5-re. A félidő második felére újból hullámvölgybe kerültek Kenyeres Barbaráék. Több mint 13 minután át képtelenek voltak bevenni a mohácsi kaput, így azután hiába hibáztak a vendégek is, 7–11-re módosult az eredmény, és ezen Péter Petra már csak szépíteni tudott.
A második félidőben két hazaira négy mohácsi találat érkezett minőségi védekezés és kapusteljesítmény hiányában. Papp László kétségbeesve kérette magához tanítványait, egy időre rendeződött is a csapat támadójátéka, de a védekezés sehogyan sem akart működni Emiatt az 5-6 gólnyi különbség sehogyan sem akart csökkenni (47. p.: 15–20). A félidő felét átlépve jött egy hat perces üresjárat a két gárda részéről, amikor csak a kapusokat lehetett dicsérni. Már ekkor kiérződött, hogy nagy pálfordulásnak kellene megtörténnie a helyiek pontszerzéséhez, ám ez nem következett be, ami annak is betudható volt, hogy az utolsó 14 percben csupán két hazai gól született.
Az ismét mérsékelt teljesítménnyel kirukkoló orosháziak nagy bajba sodorták magukat, igen komoly hátrányba kerültek a kiesés elkerüléséért folyó versenyben.

Papp László: – Ha tét van, akkor nem megy a csapatnak. Az első félidei támadásban elkövetett hibák fokozatosan ásták alá a lányok önbizalmát. Eltűnt a kreativitás, és előjött a görcsös antikézilabda. Akiknek ebben a helyzetben át kellett volna lendíteniük a csapatot, inkább csak visszahúzták. A második félidő alapján megérdemelt mohácsi győzelem született.

Zengő Alföld Orosházi KA–Mohácsi TE 17–26 (8–11)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 150 néző. Vezette: Bab Ágota Gyopár, Bodó Zsuzsanna.
Orosháza: Bálint – Pécsi, Zavaczki 2, Vass 2, Ács 1, Kenyeres 4, Leczkési. Csere: Madera-Domokos, Reszegi (kapusok), Péter 6, Jáhn, Baráth 1, Rácz 1, Gara, Kozma, Patyi. Edző: Papp László. A Mohács legjobb góldobói: Papp K. 11 (5), Kaló 5..
Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 2/0, ill. 8/6.

További eredmények, sorsolás, tabella: