Döntetlen, mint a bajnokság nyitányán

Az ózdi bajnokin ikszelt egymással a két csapat, mint ahogyan azt most semleges helyszínen tette

A téli időszak első felkészülési mérkőzését semleges helyszínen, Füzesabonyban vívta meg szombat délután az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság Keleti csoportja élén álló Orosházi FKSE-Tokai együttese. Az ellenfél a ligakonkurens Ózdi KC volt, amely alaposan megnehezítette a tartalékosan, mindössze 14 játékossal, köztük három ifjúsági korú újonccal kiálló viharsarkiak dolgát.

Orosházi FKSE-Tokai–ÓAM-Ózdi KC 29–29 (12–14)
Felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés. Füzesabony, zárt kapuk mögött. Vezette: Babidorics, Reszegi.
Orosháza: Pajkó – Pásztor M. 4, Takó 6 (3), Tóth K. 6, Döme 2, Kovács B. 6, Molnár S. 2. Cserék: Majdán, Varga I. (kapusok), Molnár G. 2, Mihály 1, Furka, Nadicsán, Nánási. Edző: Kovács Attila.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 0/0.

Az első félidőben minimális különbségű, kétgólos előnyt hozott össze az ózdi alakulat. A második felvonást ugyanilyen arányban elveszítette, így egy jó iramú találkozón döntetlen eredmény született. Az összecsapás kiváló főpróba volt mindkét együttesnek a közelgő bajnoki rajt előtt. Külön öröm, hogy az orosháziak között a három ifista fiatal, Furka Zsombor, Nadicsán Marcell és Nánási Máté is sok lehetőséget kapott, mindhárman éltek is a bizalommal.
Az Orosháza együttese legközelebb január 26-án, szerdán, 16 órai kezdettel hazai környezetben a szerbiai RK Metaloplastika Sabac együttesével méri össze tudását nemzetközi felkészülési mérkőzés keretében.
Kovács Attila: – Hasznos, jó iramú mérkőzést játszottunk, többféle támadási és védekezési variációt kipróbáltunk a találkozón, ami egyébként jól szolgálta felkészülésünket.

Zs. P.


error: Content is protected !!