Egy félidőnyi helytállás az éllovas otthonában

Az orosházi lányok az őszi hazai mérkőzéshez hasonlóan szélmalomharcot folytattak. Fotó: Bohus Krisztián

Az NB I. B-s női kézilabda-bajnokságban az utóbbi hetek bukdácsolása nem ígért könnyű perceket szombaton az éllovas otthonában Papp László alakulata számára. Az orosházi lányok az első félidő jelentős részében ennek ellenére is méltó partnerei voltak a Kozármislenynek, szünet után viszont már kiütközött a hazaiak technikai fölénye. Végül a papírforma érvényesült.

Az orosházi gárdát sem kíméli a járvány, mindössze három kapussal és tíz mezőnyjátékossal keltek útra Baranyába. A nehézségek azonban összekovácsolták a lányokat, akik remekül kezdtek. A mérkőzés elején Bálint Anna kapusbravúrjaival tartották magukat, Patyi Anna pedig új oldalát bemutatva, gólokat tett a közösbe (9. p.: 4–6). A félidő középső harmadában viszont alább hagyott a vendégek hatékonysága és látványosan elapadtak az orosházi találatok. Ebben az időszakban 7–1-es etapot produkált a védekezését összekapó, élvonalba visszavágyó Kozármisleny, és a 21. percre 11–7-es előnyre tett szert. Amikor egy időkérést követően újra lábra kaptak a látogatók, állandósítani tudták a felek közti 3-4 gólnyi különbséget, mi több a remekbe szabott finisben minimalizálták azt.
A második félidő az első ellentettjét hozta. Bár az elején Rácz Panna eredményességével egalizáltak az orosháziak, azután viszont ismét a házigazdák akarata lett úrrá a pályán. Nyolc minuta leforgása alatt 9–0-s szériát produkáltak, ezzel idő előtt lezárták a találkozó érdemi részét. Papp László tanítványai jobb híján a becsületükért küzdöttek a folytatásban. Az igyekezetük arra volt elégséges, hogy szinten tartsák az addig kialakult különbséget (48. p.: 28–21). Baráth Berta átlövését követően azonban ismét kifogyott a tölténytáruk. Sok volt a pontatlanság és technikai hiba, a mislenyi gárda közben fokozatosan tovább növelte előnyét és fölényessé tette győzelmét.
Az orosházi csapat pozíciója nem javult, továbbra is kieső helyen tanyázik.
Papp László: – Rendkívül tartalékosan utaztunk a listavezetőhöz. Az első félidőben így is sikerült jól tartani magunkat. A folytatásban a cserék hiányában nem voltunk egy súlycsoportban, mégis maradt bennem némi hiányérzet.

Kozármisleny KA–Zengő Alföld Orosházi KA 34–22 (15–14)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Kozármisleny, 300 néző. Vezette: Gál László József, Ludvig Benedek Dezső.
Orosháza: Bálint – Pécsi 1, Baráth 5 (2), Vass 3 (1), Ács 4, Péter 2, Rácz 2. Csere: Madera-Domokos, Reszegi (kapusok), Kozma 1, Jáhn, Patyi 3, Leczkési 1. Edző: Papp László. A Kozármisleny legjobb góldobói: Lengyel 6, Hornyák 6 (2), Bernhardt 5 (2), Bánfai 5.
Kiállítások: 12, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3.

További eredmények, sorsolás: