Egy nappal korábban jön a Siófok

Bár a Siófok az esélyes, remélhetőleg a csabaiak nem feltett kezekkel lépnek majd pályára. Fotó: Antal János

A tervezettnél egy nappal korábban, már szombaton lejátsszák azt EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–Siófok KC NB I-es női kézilabda-mérkőzést. Az időpont mellett a helyszín is megváltozott, hiszen a városi sportcsarnok helyett az Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában csapnak össze a felek 17 órától, már amennyiben addig az MKSZ előírásainak megfelelően mindkét együttes tagjainak negatív lesz a koronavírus-tesztje.

Az idei bajnokságra sajnos komoly árnyékot vet a pandémia, emiatt ténylegesen ünnepnapnak számít minden csapat számára, ha végre lejátszhat egy-egy bajnokit. A tabellát vezető Balaton-partiak szombaton ebben a tekintetben is átvehetik a vezetést, hiszen pillanatnyilag a váciakkal együtt 9-9 találkozójukat sikerült letudniuk. Ezekből hatot sikerült megnyerniük, hármat viszont elveszítettek.
A vendégek komoly célokkal kezdték az évet, ennek megfelelően világsztárokkal erősítettek, de aztán nem indulhattak el a BL-ben, és a bajnokság sem a terveik szerint alakult. Ennek lett az áldozata Bent Dahl vezetőedző, akinek a helyét Zdravko Zovko vette át. Több neves légiósától is megvált a Balaton-parti együttes, melynek már nem tagja a holland világbajnok Danick Albertine Snelder és Laura Van der Heijden, a német kapus Dinah Luisa Eckerle, vagy a spanyol szélső Nerea Pena, akik az elmúlt hetekben távoztak.


Ettől persze még a Siófok számít a mérkőzés abszolút favoritjának, amely október 14-én játszott utoljára, és a Vác 28–22-es legyőzésével búcsúztatta az említett négy játékost, illetve trénert.
A csabaiak ennél is régebben nem játszottak. Legutóbb október 9-én a Kisvárdát fogadták, amely 32–24-re múlta felül a továbbra is pont nélkül sereghajtó fiatal gárdát. Az ezt követő fehérvári találkozót már nem tudták megvívni a viharsarkiak, mert a keretből többen megfertőződtek. Az elmúlt több mint egy hónap pozitívuma, hogy beépülhetett soraikba a rutinos szerb válogatott irányító, Tamara Radojevics, aki szülést követően térhet vissza a pályára és a magyar élvonalba, ami nem lesz ismeretlen számára, tekintettel arra, hogy korábban Kisvárdán játszott.
A 17 órakor kezdődő, zárt kapus találkozó két játékvezetője Bóna Szabolcs és Földesi Csaba lesz.

B. M.