Eldőlhet az orosháziak sorsa

Az orosházi védekezés minőségén sok múlhat majd vasárnap. Fotó: Cseh Péter

Négy pontot szerzett eddig az Orosházi FKSE-Linamar férfi csapata az NB I-ben, ebből egyet még október 24-én a soros ellenfél, a Ceglédi KKSE ellen. Egy hasonló eredmény kevés lesz a bennmaradáshoz, a zöld-sárga mezes legénységnek győznie kell ahhoz, hogy megmaradjon a halvány esély.

A Pest megyei NB I-es újonc gárda nagyon meg akar kapaszkodni az élvonalban, jelzi ezt a héten „elkövetett” bravúr, az Eger magabiztos legyőzése is. Önbizalommal felvértezve utaznak Orosházára és a vasárnap délutáni kiesési rangadón az eddigi négy pontos előnyüket szeretnék hatra növelni. Ezt a szándékot igyekszik meghiúsítani a Békés megyei gárda. Ratko Djurkovics vezetőedző is egyértelműen ezt a célt jelölte ki az elmúlt két mérkőzésen már kifejezetten biztató játékot produkáló csapata számára.


– Olyan mérkőzés következik, amit hazai pályán meg kell nyernünk. Az előző mérkőzéseken a Csurgó és a „kis” Veszprém ellen már voltak olyan jelek, melyek bizakodásra adhatnak okot a játékot illetően. Ezt kell tovább folytatni és akkor meglesz a hazai győzelem.
A találkozó zárt kapuk mögött vasárnap 14 órakor kezdődik az orosházi Eötvös téri sportcsarnokban. A két játékvezető Bócz László és Wiedemann Viktor lesz.

B. P.

error: Content is protected !!