Elkészült az NB I B-s női bajnokság sorsolása

A csabai lányok bajnokaspiránsként, hazai környezetben rajtolnak szeptember derekán. Fotó: Antal János

A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették az NB I B-s női bajnokság 2021/2022-es alapszakaszának programját. Az első fordulót szeptember 11-én bonyolítják le, a megyei csapatok közül a Eubility Group-Békéscsabai ENKSE hazai környezetben, míg az Orosházi NKC alakulata Hajdúnánáson indítja az évet.

A mezőnyöket területi elven 2 x 10 csapatos (keleti, nyugati) csoportokba osztották. A résztvevők körmérkőzéses rendszerben játszanak oda-visszavágót (18 mérkőzés), ezt követően az alapszakasz 1–5. helyén végzők (kelet, nyugat összesen 10 csapat) felsőházi rájátszásban döntik el a bajnoki cím sorsát. A két szekció 6-10. pozícióját elfoglaló együttesei (kelet, nyugat összesen 10 csapat) pedig a kiesés elkerüléséért játszanak tovább.
A felsőházi és az alsóházi rájátszásba a csapatok az alapszakasz eredményei közül a velük azonos mezőnybe kerülő riválisok elleni mérkőzéseik eredményét (csapatonként 8-8. találkozó) továbbviszik, és a másik csoportból érkezőkkel lejátszott (csapatonként 10-10 mérkőzés) meccsek eredményeivel együtt alakul ki a végső sorrend. Mutatjuk az első háron kör sorsolását.

1. forduló. Szeptember 11-12.: Eubility Group-Békéscsabai ENKSE–Ferencvárosi TC U19, Hajdúnánás SK–OXXO Energy Orosházi NKC, Levendula Hotel-FKSE Algyő–Kistext-Kispest NKK, Csepel DSE–Eszterházy SC Eger, Tempo KSE–PC Trade Szegedi NKE.
2. forduló. Szeptember 18-19.: Levendula Hotel-FKSE Algyő–OXXO Energy Orosházi NKC, Kistext-Kispest NKK–Eubility Group-Békéscsabai ENKSE, Eszterházy SC Eger–Hajdúnánás SK, PC Trade Szegedi NKE–Csepel DSE, Ferencvárosi TC U19–Tempo KSE.
3. forduló. Szeptember 25-26.: OXXO Energy Orosházi NKC–Eszterházy SC Eger, Eubility Group-Békéscsabai ENKSE–Levendula Hotel-FKSE Algyő, Hajdúnánás SK–PC Trade Szegedi NKE, Csepel DSE–Ferencvárosi TC U19, Tempo KSE–Kistext-Kispest NKK.

A teljes program itt tekinthető meg:

error: Content is protected !!