Érthetetlen és értékelhetetlen második félidő

Kovács Szabolcsék számára az első félidőben szinte minden, szünet után szinte semmi nem sikerült. Fotó: Gazsó János

Az NB I. B-s bajnokság 8. fordulója keretében a tavaly még élvonalban szereplő Dabas otthonában volt jelenése az első számú viharsarki férfi kézilabdacsapatnak. A szombati találkozó első félidejében nagyot domborított a békési alakulat, ezért is érthetetlen az, ami szünet után történt. Az ötgólos előny hamar elfogyott és végül mínusz kilenc lett a vége.

A békési csapat kétszer is egalizált az elején, mi több a bátor kezdése és Kepess gólerős játékával a 10. percre 6–3-as előnyre tett szert. Jött is nyomban a hazaiak időkérése és ennek hozományaként a 14. minutára a Dabas egyenlítése (7–7). Takács legjobbkor húzta le a rolót a kapuban, a társak pedig egymást követően háromszor is betaláltak, így ismét irányították a meccset. Két-három gól között billegett az eredmény, a helyiek 11–12-nél közelítettek veszélyesen, ám ekkor Varsandán vette át a gólgyártást a békésieknél és a 27. percben 12–17-nél kialakult a legnagyobb különbség a felek között, ami kitartott a szünetig.
Kovács Szabolcs még ezt is megtoldotta a második félidő elején, ám erre néggyel válaszolt a Dabas, 17–19-nél menetrendszerűen érkezett Cifra Tibor játékmegszakítása. A hazai kapus azonban továbbra is sok gondot okozott Haszillóéknak, így a 41. percben második időkérésével is élt a viharsarki tréner, amikor 21–20-ra fordult az eredmény. Csapata azonban teljesen elvesztette a fonalat a játékban. A pontatlan lövések és technikai hibák tengerét követte el, ezt kihasználva a házigazdák végül fölényes sikert arattak.

Cifra Tibor: – Parádés első félidőt egy szégyenteljes második követett.

Dabas KC–Békési FKC 33–24 (13–18)
NB I. B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Dabas, 200 néző. Vezette: Hornyik Zsolt Péter, Zörgő Róbert István.
Békés: TAKÁCS 1 – KEPESS 7 (4), Haszilló 2, KOVÁCS SZ. 2, Breuer 1, Varsandán 5 (2), Szabó Á. 2. Csere: Markóczy (kapus), Novák E., Árpási 2, Horváth L. 1, Kovács R., Lukács, Ritter 1, Miszlai. Edző: Cifra Tibor. A Dabas legjobb góldobói: Boros 8 (2), Laurinyecz 8, Ács 5.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3.

Eredmények, sorsolás, tabella: