
A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapata rangadóval zárta az NB I. B-s női bajnokság első felét. A csabaiak bravúrt tervezve fogadták a veretlenül álló MTK Budapest gárdáját, ám már az első félidőben szembe jött a valóság. A listavezető már az első félidőben kétszer annyi gólt dobott, mint a házigazdák.
Az MTK játszotta a gyorsabb kézilabdát, de az Előre NKSE is „segített” ellenfelének, hogy érvényesüljön, 11. perc elteltével már négy góllal vezetett a fővárosi együttes. A lilák harci kedvével nem volt baj, ennek köszönhetően sikerült is felzárkózni két gólra, ám a félidő felénél visszaállt a korábbi differencia, mert a csabaiak sorozatban kihagyták a helyzeteiket. Az sem segítette a a házigazdákat, hogy 7–13-nál kettős emberhátrányba kerültek, majd már nyolcgólos mínusznál Marosán György időt is kért. A lilák kilenc perc után lőttek újra gólt. A vendégek a folytatásban sem álltak meg és nagyon magabiztos 10 gólos előnnyel vonulhattak pihenőre.
A hibák száma a második félidőben sem csökkent csabai oldalon, a különbség sem nagyon. A második félidő első szakaszában Lakatos Petra látványos találatainak örülhettek a hazai nézők, de a társak nem tudtak felzárkózni hozzá, az MTK pedig továbbra is jó hibaszázalékkal értékesítette a lehetőségeit. A félidő közepén aztán magára talált az Előre, egy 5–1-es rohammal sikerült négy gólt faragni a 10 gólos hátrányból, 19–25-nél időt is kért az MTK vezetőedzője. A fellángolást visszaesés követte, a budapestiek pedig újra elléptek és végül megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Marosán György: – Azt tudtuk, hogy extra teljesítményre van szükség a részünkről, az MTK részéről pedig egy nyomottabbra, hogy meglepetés születhessen. Az első félidő második felében nem tetszett, amilyen karaktert mutattunk. A szünetben megbeszéltük, hogy rosszul lehet kézilabdázni, de lélektelenül nem. A második félidőben jobban akartunk, harcoltunk, volt egy pont, amikor már lőtávolságba kerültünk, de kapusteljesítmény nélkül nehéz ezt a játékot játszani.
TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE–MTK Budapest 24–31 (10–20)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Békéscsaba, 450 néző. Vezette: Barna, Kovács B.
Békéscsaba: Németh K. – Varga H. 1, Giricz L., Lakatos P. 5, Kiss-Walfisch 1, Ilics 2, Kukely K. 3. Csere: Balog J. (kapus), Aranyi 1, Gerencsér 1, Koós, Baráth B. 4, Borbély 4 (2), Bencsik 2. Vezetőedző: Marosán György. Az MTK legjobb góldobói: Miklós 6, Lancz 6.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 0.
