Három év után szerepelnek ismét az NB II.-ben

Tarkovács Olivér (65) és Morva Tamás próbálja feltartóztatni az orosházi Simon Boldizsárt a két csapat őszi meccsén. Fotó: Zsedényi Péter

Három év után tért vissza tavaly ősszel az NB II.-es mezőnybe a Békéscsaba DKSE férfi kézilabda-csapata. A 2020–21-es kiírásban a 7. helyen végzett és bennmaradt az osztályban, de a következő évben már nem nevezték a harmadosztályba. Most, tíz forduló után a Békéscsaba DKSE 4 ponttal az utolsó, 8. helyet foglalja el a H csoportban, de az alapszakasz hátralévő négy fordulójában még javíthat pozícióján.

Felföldi Gábor, a Békéscsaba DKSE edzője úgy fogalmazott, hogy a bajnokságnak abban a reményben vágtak neki, hogy megőrizzék NB II.-es tagságukat.
– Nem tudtuk, hogy mekkora fába vágtuk a fejszénket – jegyezte meg a tapasztalt szakember. – Rögtön a két legerősebb csapattal, az őszi szakaszt a második helyen záró Újkígyóssal, majd az éllovas Mezőtúrral kezdtünk. Mindkét együttestől vereséget szenvedtünk, de ebből a helyzetből kezdtünk fokozatosan magunkhoz térni, az őszi időszak vége felé látszódtak is bizonyos előre lépések. Sajnos hátrányosan érintettek bennünket a komoly sérülések, de így is próbáltunk helytállni, talán sikerült.
A sérültek listájára a csapat két beállója, Vajna Róbert és Tarkovács Olivér, valamint a kulcsember Brezowski Péter került fel.
– Várjuk őket vissza. Brezowski Peti felépült és immáron teljes értékű játékos, Tarkovács Olivérre februárban még nem számíthatunk és még Vajna Robinak is kell egy kis idő a teljes gyógyulásig – adott helyzetképet a sérültek állapotáról Felföldi Gábor. A beállós poszton lévő anomáliákra megoldást jelenthet a legutóbb Makón játszó, jó felépítésű 20 éves Horváth Benedek, aki januárban csatlakozott a játékoskerethez.
Az alapszakaszból még négy forduló maradt hátra, és az edző több pont megszerzését reméli.
– Túrkevén két góllal kaptunk ki. Nehéz mérkőzés vár ránk ellenük szombaton itthon, de nagyon bízom benne, hogy nyerni tudunk. A Kondorost legyőztük az otthonukban, de így sem lesz egyszerű ellenük játszani. A Makónál szintén jobbak voltunk, meglátjuk, hogy képesek leszünk-e idegenben is hasonló bravúrra.
A felkészülést január 1-jén kezdte meg a DKSE, edzőmérkőzést egymás között játszottak. Az edző reméli, hogy elérik céljukat és bennmarad a csapat az NB II.-ben, de ehhez még nagyon sokat kell tenniük.