Három hónap után játszanak hazai bajnokit

A múlt heti kupameccsen az egri várat nem sikerült bevenniük az orosháziaknak,  de a játékuk biztató volt. Fotó: Zsedényi Péter

Több, mint három hónap után játszhat ismét bajnoki találkozót az NB I-ben az Orosházi FKSE-Linamar férfi együttese, amely szombaton 19 órakor a még pont nélküli Dabasi KC VSE alakulatát látja vendégül az Eötvös téri sportcsarnokban.

A zöld-sárgák október 24-én, Cegléden meccseltek utoljára, s akkor bravúros döntetlent értek el. Az eddig három pontot gyűjtő, a pontvadászatot a 13. helyről folytató, ám legtöbb ellenfeléhez képest jóval kevesebb mérkőzést játszó orosháziak szombaton nem elégednének meg az egy ponttal, számukra csak a győzelem az elfogadható.
– Végre folytatódik a bajnokság és újra tétmeccsek jönnek – mondta Ratko Djurkovics, az Orosháza vezetőedzője. – A soron következő mérkőzést illetően csak a két pont megszerzésében tudunk gondolkodni. Remélem, hogy mindenki maximálisan motivált lesz, mert biztos vagyok benne, hogy a szurkolók otthonról is biztatnak bennünket a zárt kapuk ellenére.


A hazaiaknál Döme Szabolcs sérüléssel bajlódik, a helyzetüket nehezíti továbbá, hogy a fehérorosz Alekszej Ushal és Kancel Ottó is később csatlakozott be a csapat munkájába.
A dabasiaknál az újkígyósi származású válogatott Fekete Bálint felépült hosszú sérüléséből és várhatóan pályára is léphet. Ács Tamás ugyanakkor biztos kimarad sérülése miatt.
A találkozó két játékvezetője Horváth Péter és Marton Balázs lesznek.

B. P.

error: Content is protected !!