Hazai pályán tripláznak az orosháziak

A budakalászi fellépést követően hazai napok várnak Döme Szabolcsékra. Fotó: Zsedényi Péter

Újabb hárommeccses hazai sorozatot kezd meg a kiesés ellen harcoló Orosházi FKSE-Linamar férfi együttese. Előbb szerdán a Balatonfüred, majd vasárnap az Eger, március 17-én pedig a Gyöngyös lesz a vendég.

A Balaton-partiak elképesztő sorozatban vannak, hiszen idén az összes mérkőzését megnyerték, a Gyöngyös, a Komló, a Ferencváros, a Dabas, a Veszprémi KKft. és a Cegléd csapatát a bajnokságban, a Budakalászt a Magyar Kupában múlta felül György László alakulata.
Orosházán egyértelmű cél a valamelyik bennmaradó pozíció elérése, ezért akár a Füred, akár más csapatok ellen, de bravúrra lesz szükség.


– Elkezdjük a szerda-szombati bajnoki ritmust – mondta Ratko Djurkovics, az OFKSE vezetőedzője. – Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, mert nem látjuk pontosan, melyik sérült játékosok épülnek fel. A vendégek a favoritok, de a szombatinál jobb játékot várok a csapatomtól. Nem szabad feladni, hinni kell magunkban és meg kell mutatni, hogy jobban is tudunk játszani.
A találkozó 18 órakor kezdődik Orosházán, a mérkőzést a Paska Dániel, Vastag Sámuel játékvezetői kettős fújja.

G. P.

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!