Helyibb és fiatalabb csapatot építenek Gyulán

Az erőgyűjtés időszaka ellenére, az edzésekről a labda sem hiányzik. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Fokozottan a helyi nevelésű játékosokra támaszkodnak a Corner-Gyulasport NB II-es női kézilabda-csapatánál. Mint azt a nyáron kinevezett edző, Zöldi-Tóth Katalin elmondta, hathetes felkészülési ciklust vezényel majd a keretnek, a sorozatba egy egyhetes edzőtábort és több edzőmérkőzést is beiktatott.

A felkészülés szemmel látható változása, hogy az ifjúsági és a felnőttegyüttes közösen vesz részt az edzéseken, aminek a megfelelő edzéslétszám megteremtése mellett  utánpótlás-nevelési célzata is van.
– Nagyon fontosnak tartjuk a fiatalok beépítését a felnőttcsapatba. Változtatni szeretnénk azon a tendencián, hogy más együttesekből igazolunk játékosokat, a saját utánpótláskorú játékosainknak szeretnénk minél több játéklehetőséget biztosítani – ismertette az edzőnő.
Zöldi-Tóth Katalin kiemelte,hogy a tavalyi gárda magját sikerült együtt tartani, az ifjúsági együttesből pedig több tehetséges játékos is felkerülhet a felnőttek közé, így teremtve meg a jövő gyulai csapatát.
– A keretből távozott Buzási Orsolya, Aradi Edina, Balogh Vanessza és Gábor Eszter. Az érkezők közül Szögi Tímea, Laurinyecz Emese és Milyó Alexandra neve lehet ismerős a szurkolóknak. A legnagyobb erősítést mégis Papné Lukoviczki Beáta maradása jelenti, hiszen a gólerős és tapasztalt játékosra a pályán kívül is számíthatunk. A szakmai munkát Kertes István segíti még, az ő feladata a játékosok erőnlétének megalapozása és szinten tartása lesz – sorolta Zöldi-Tóth Katalin.
A korábbi NB I-es és válogatott játékos kitért a bajnokság következő szezonjára is, amely kőkeménynek ígérkezik minden csapat számára.


– Továbbra is nagyon nehéz ellenfél lesz a hódmezővásárhelyi, algyői és a békéscsabai riválisunk, ám az mezőny erejét jól jelzi, hogy ebben a mezőnyben senki nem mehet biztosra senki ellen. Házon belül elsősorban a fiatalok folyamatos beépítése a cél, ezzel együtt mindenképpen az első hatban szeretnénk végezni. Az első lépés az, hogy egy erős csapategységgel bíró, a helyi fiatalokra támaszkodó együttest építsünk fel, amely az elkövetkező évekre biztosítani tudja a gyulai klub NB II-es szereplését – zárta.
A szurkolók a csapat játékát a Mahler Brigitta-emléktornán is láthatják, amelyet a tervek szerint augusztus 30-án rendeznek meg a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Bimbó Lajos/Gyulai Hírlap