
Ősztől két orosházi férfi kézilabda-csapat is verseng majd az NB II.-es kézilabda bajnokságban. A tavalyi bronzérmes CSIKO SE Orosháza mellett Csongrád-Csanád–Békés vármegyei bajnokként az Orosházi KC újoncként vág bele az NB II.-es kézilabda bajnokság küzdelmeibe.
A klub honlapja arról tudósít, hogy új edző és több, az orosházi csapathoz ezer szállal kötődő játékos csatlakozott az NB II.-es kézilabda bajnokságban szeptemberben elrajtoló együtteshez.
A múlt pénteki ráhangoló edzés után a héten már előkerültek a futócipők és a különböző nehezített eszközök vannak az előtérben.
A csapatot új tréner vezényli Losonc László személyében, aki a felnőttek mellett a korosztályos másodosztályban induló U20-as srácok fejlődéséért is felel.
– Az első benyomásaim pozitívak, a fiúk beleálltak a munkába. A tapasztalt játékosok segítik, biztatják a fiatalokat. A hozzáállással elégedett vagyok – fogalmazott az játékos-edző.
A csapatnál célként fogalmazták meg, hogy az utánpótláskorú játékosok közül minél többen szilárdítsák meg helyüket a felnőttek között, míg egy-két éven belül szeretnék, ha a teljes keret fiatalokból álljon.
– Tavasszal úgy alakítottuk ki az idei keretet, hogy több rutinos – minél több Orosházához kötődő – felnőtt játékost igazoltunk, akik – kiegészülve a fiatalokkal segítenek abban, hogy megálljuk a helyünket és megőrizzük a tagságunkat a harmadosztályban. Úgy gondoljuk, hogy a felsőház sem elérhetetlen, szeretnénk bekerülni a H csoport első négy együttese közé – nyilatkozta Losonc László.
– A héten kezdtük el a közös munkát, még szokjuk egymást, de azt már most elmondhatjuk, hogy jó keret állt össze – mindezt már Morva Zoltán mondta, aki a tavalyi sikerből nemcsak edzőként vette ki a részét. A kitűzött célokat képesek vagyunk elérni. Bízunk abban, hogy ez egy jó szezon lesz – fogalmazott.
Újra orosházi mezben látható Zalai Csanád, aki Mezőtúrról tér vissza játékosként az U20-as lányok edzője és a női felnőtt csapat másodedzője. Szintén csatlakozott a kerethez az U16-os fiúk edzője Branyiczki György, ahogy az U12-es fiúk trénere Kádas Bálint is. Közel két évtized után ismét orosházi mezt vehet fel Papp Krisztián, aki a városban kezdte a kézilabdás pályafutását. A fiatal Kádas Nándor sem ismeretlen közegbe érkezik, hiszen 14 és 16 éves korában már játszott itt, most Debrecenből segíti a csapatot kettős igazolással. Szintén van orosházi múltja Lipták Máténak, ahogy Balázs Olivérnek is. Mezőtúrról érkezik Tusjak Miklós, míg a csongrádi Kis Bence Kunszentmártonból.
Az Orosházi KC NB II.-es felnőtt kerete
Kapusok: Lipták Máté, Juhász Gergő
Szélsők: Zalai Csanád, Zolnai Gergő, Kugyela Kristóf, Bíró Bence, Tusjak Miklós
Irányítók, átlövők: Kádas Bálint, Kádas Nándor, Papp Krisztián, Balázs Olivér, Morva Zoltán, Branyiczki György, Koós Ádám, Andó Zénó, Sántha Gergő, Ramos Béla
Beállók: Mondzinger Máté, Benkő Benedek, Kis Bence
Játékos-edző: Losonc László
P. Á.
