Kisvárdán kezdődik az NB I-es szezon

Papp Bálint csapatának felfokozott harci kedvvel jó esélye van elérnie a célokat. Fotó: Milyó Pál

Pénteken a Kisvárda és a címvédő Győr mérkőzésével megkezdődik a női kézilabda NB I új idénye, amelyben a Ferencváros az eddigieknél is nagyobb eséllyel veheti fel a versenyt az ETO-val. Egy év kihagyás után tér vissza a honi elitbe a Békéscsabai Előre NKSE, amely más célokkal várja a küzdelmeket.

A két nagy rivális tavaly május óta ötször találkozott egymással, háromszor az FTC, kétszer a Győr győzött, ráadásul a fővárosiak kerete igencsak megerősödött a nyári szünetben. Bár Julia Behnke, Csiszár-Szekeres Klára és Itana Grbic távozott, sikerült megtartani az olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Béatrice Edwige-t, az érkezők között pedig ott van a friss Bajnokok Ligája-győztes Tomori Zsuzsanna, valamint a szerb Andrea Lekics és Dragana Cvijics. Súlyos sérülése után Bíró Blanka decemberben tér majd vissza, és Kovacsics Anikó játékára is van esély még ebben az idényben.
Győrből idén nyáron távozott Háfra Noémi, Crina Pintea, valamint Laura Glauser és Amandine Leynaud, Kari Brattset és Jelena Despotovic pedig várandós. Érkezett a szlovén Ana Gros, a holland Yvette Broch, illetve a dán Sandra Toft és Line Haugsted, ám utóbbi súlyos vállsérülés után decemberig biztosan nem játszhat.
A válogatott balszélső, Fodor Csenge szerint a védekezésüket kell tökéletesíteniük, mert az előző évad vesztes mérkőzésein kijöttek olyan súlyos hibák, amelyeknek nem lett volna szabad. Nagy segítségükre van a szakmai stáb új tagja, a játékosként világbajnok francia Raphaëlle Tervel, aki a pályán védőspecialista volt.
A fővárosiak a felkészülési időszakban az MTK, a Vác, a Siófok, valamint a román Ramnicu Valcea és a francia Metz ellen is nyertek, egyedül a román CSM Bucuresti-től kaptak ki. A győriek a német Neckarsulm, a francia Brest Bretagne, majd a dán Odense együttesét is legyőzték.


A papírforma szerint a bajnoki címért zajló csatába más csapat nem szól majd bele, a bronzéremért várhatóan ezúttal is a Mosonmagyaróvár, a Debrecen, a Siófok és a Vác küzd egymással. Az egy év után visszatérő Békéscsabai Előre NKSE együttese újoncként a bennmaradást tűzheti ki a rendkívül erős mezőnyben, ennek érdekében vélhetően az Alba Fehérvár KC, Érd, NEKA, Moyra-Budaörs kvartettből kell majd legalább kettőt maga mögé utasítania.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az élvonalban ezúttal sem rendeznek rájátszást, a végeredmény a 26 forduló eredményei alapján alakul ki.
A novemberi Európa-bajnokság miatt október 22. és november 27. között nem lesznek bajnoki meccsek.

A női NB I mezőnye: Alba Fehérvár KC, Békéscsabai Előre NKSE (újonc), Dunaújvárosi Kohász KA, DVSC Schaeffler, Érd Handball, FTC-Rail Cargo Hungaria (kupagyőztes), Győri Audi ETO KC (címvédő), Kisvárda Master Good SE, Motherson Mosonmagyaróvári KC, MTK Budapest, NEKA (újonc), Praktiker-Vác, Moyra-Budaörs, Siófok KC.

Az 1. forduló menetrendje
Szeptember 2., péntek
18.00: Debreceni VSC-Schaeffler–Alba Fehérvár KC
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Motherson Mosonmagyaróvári KC
18.00: Győri Audi ETO KC–Moyra-Budaörs
Szeptember 3., szombat
16.00: NEKA–Érd Handball
17.00: Dunaújvárosi Kohász KA–EUbility-Békéscsabai Előre NKSE
18.00: Kisvárda Master Good SE–MTK Budapest
18.00: Váci NKSE–Siófok KC

(MTI)

Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!