Legördült a függöny az NB II-es bajnokságban

Gábor Bence szorongatott helyzetből veszi célba a kondorosiak kapuját. Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap

Már csak egyetlen különösebb tétet nélkülöző találkozó van hátra a 2020-2021-es évi, viharvert NB II-es férfi kézilabda-bajnokságból, amelyet a járványügyi helyzet meglehetősen irreálissá tett. A megyei együttesek befejezték szereplésüket, közülük a Köröstarcsa teljesített legjobban, amely a hétvégi vereségével lemaradt az éremszerzésről. A DKSE fiataljai végig erős középcsapatnak számítottak, a győzelemmel búcsúzó Kondorosban és „Belvárban” több volt, de a pandémia okozta helyzettel is meg kellett küzdenie, ami nem minden esetben jött össze.

Kondorosi KK–Békéscsaba DKSE 42–30 (20–12)
NB II-es férfi kézilabda-mérkőzés. Kondoros, zárt kapuk mögött. Vezette: Bozó, Mezei.
Kondoros: SZTANCSIK – ISTENES L. 10 (1), RAFFAI 7, AMBRUS 3 (2), KRAJCSOVICZ 6, TÓTH G. 8, Istenes I. 1. Csere: Szebegyinszki (kapus), Kovács A. 2, Zubor, Kasnyik V. 1, Kasnyik T. 2, HANYECZ 2. Edző: Kósa Balázs.
Békéscsaba: Kecskeméti – Novák 3, Gábor 4, Benkő 1, BAI 7, Tóth Sz. 2, MURÁNYI B. 7, Tusjak 1. Csere: Újfaluczki (kapus), Szabó Zs., Kocsor 1, Machlik 1, Pap 2 (1), Murányi Á. 1. Edző: Vólent János.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1.
A tabella végeredményét nem igazán befolyásoló zárómérkőzésen a Kondorost motiválta a visszavágás a csabai fiaskóért. A végig barátságos hangulatú mérkőzés hasonlóképp kezdődött, mint a két csapat békéscsabai találkozója. A rendre gólokkal záródó hazai támadásokkal szemben a csabai fiatalok nehezen találták az utat a remek védéseket bemutató Sztancsik kapujába. A KKK jó védekezésének is köszönhetően, könnyű gólokkal tudta folyamatosan növelni előnyét, a vendégek Murányi Bálint átlövéseivel igyekeztek tartani a lépést. A hazaiak szünet után nem követték el ugyanazt a hibát, mint a két gárda első mérkőzésén: nem engedték ki az addig kiharcolt előnyt, sőt a meccs végéig még növelték is azt.


Köröstarcsai KSK–FKSE-Algyő 26–30 (14–16)
NB II-es férfi kézilabda-mérkőzés. Mezőberény, 40 néző. Vezette: Győr, Hadas.
Köröstarcsa: Domokos – Kovács L. 3, Molnár K. 4, Polgár 5, Molnár S. 6 (1), Lőrinczi 2, Ivanics. Csere: Kiss N. (kapus), Kovács I. 4, Bögre, Molnár B., Répási 1, Brezowszki 1 (1), Galamb. Edző: Molnár Zoltán. Az Algyő legjobb góldobói: Vass 9 (3), Simon B. 6, Temesvári 5.
Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3.
A vendégek gyorsan bemutatkoztak a helyüket kereső tarcsaiaknak (7. p.: 2–5). Ezt követően kezdett magára találni a hazai alakulat (17. p.: 9–10), de egy sorozattal ismét a Tisza-partiak tettek szert jelentős előnyre (21. p.: 9–14). A hazaiak minden erejüket mozgósították a hajrára, és sikerült felzárkózniuk a többségében a Pick-műhelyben nevelkedett algyői fiatalokhoz. Szünet után sem csillapodott a csata hevessége, a tartalékos hazai gárda a 42. percben egalizálta az eredményt (42. p.: 21–21). Molnár edző egy-egy cserével próbált frissíteni, de nem volt sok választási lehetősége. Ádáz küzdelem folyt a pontokért, kétszer is egyenlítettek a hazaiak, de a vezetést nem tudták átvenni, közben pedig felélték az energiatartalékjukat. Ennek lett a hozadéka, hogy az Algyő egy jó szériával eldöntötte a mérkőzést a végjátékban. A tarcsai csapat lemaradt az éremszerzésről, de így is a legeredményesebb megyei gárdának bizonyult a csoportban.


Túrkevei VSE–Békéscsabai BDSK 34–42 (12–18)
NB II-es férfi kézilabda-mérkőzés. Túrkeve, 25 néző. Vezette: Juhász I., Szilágyi G.
Békéscsaba: Mézes – dr. Sári 4, FEKETE L. 7 (5), RADOJEVICS 6, Vlcskó 3, Fekete G. 3 , Farkas B 1. Csere: Olajos-Tóth (kapus), Kádas 2, KOVÁCS L. 5, BAGDI 5, Csige 2, Mezei 4. Edző: ifj. Skaliczki László. A Túrkeve legjobb góldobói: Nagy I. 8 (2), Keresztes I. 8, Keresztes M. 7.
Kiállítások: 2, ill. 2 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 5/5.
A csabai együttes a szép búcsú reményében lépett pályára a sereghajtó otthonában. A sajátos stílusú kézilabdát játszó Túrkeve lendülete 8 percen keresztül tartott (4–3). A folytatásban már a csabaiak akarata érvényesült, előbb egy négyes, majd egy ötös kapott gól nélküli szériát produkáltak, ennek jóvoltából a 21. percben már 7 góllal jártak előrébb (6–13). Skaliczki edző bátran forgathatta csapatát, ezúttal mindenki élt a bizalommal a padról beszálló játékosok közül. A második félidő elején volt egy rövid fellángolásuk a megpihenő hazaiaknak (16–19), de azután hamarjában visszaállt a korábbi különbség. Sőt, a játékrész második felében a fiatal Kovács Levente találataival kilencre növelte fórját a „Belvár” (51. p.: 26–35). Innen pedig már csak az volt a kérdés, hogy 10-nél többel nyer-e a vendégcsapat?

További eredmények, műsor, tabella:

error: Content is protected !!