Létszámhiánnyal küzd az ONKC

Mikula Dóra ezúttal is harcosan védekezett, de a gólokkal adós maradt

Azt mondhatni, hogy hozta a felsőházi hazai formáját az orosházi női kézilabdacsapat, amely a rájátszás ötödik fordulójában a harmadik otthoni mérkőzését is elveszítette. Az ONKC tartalékosan fogadta a Kozármislenyt, sokat hibázott, és négy hétméterest is kihagyott, ez eredményezte a vendégek sikerét.

OXXO Energy Orosházi NKC–Kozármisleny 20–23 (11–12)
NB I B-s, női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 150 néző. Vezette: dr. Csuka Pál, Kocsis Olivér.
Orosháza: Bálint 1 – Bíró 4 (1), Márczy 4 (4) , Kenyeres 2, Mikula, Vörös 4 (2), Antal 4 (1). Csere: Cseh (kapus), Ács 1, Horváth B., Moharos. Vezetőedző: Herbert Gábor. A Kozármisleny legjobb góldobói: Hornyák B. 5 (4), Tobak 4.
Kiállítások: 4, ill. 14 perc. Hétméteresek: 12/8, ill. 5/4.

Bíró Petra révén a házigazda szerzett vezetést. Az első hat percben az orosháziak három hétméterest is kihagytak, így a 7. percben 2–2 volt az állás. Wichmann kapus remekül védett, szinte megbabonázta a hazaiakat, támadásban pedig rendre gólt lőttek a mislenyiek, így a 10. percben Herbert Gábor 2–5-nél időt kért. Ez használt, hiszen a félidő közepére egy gólra jött fel az Orosháza, majd Bálint Anna üres kapus góllal egyenlített (7–7). A 22. percben Vörös találatával 9–8-ra átvette a vezetést az ONKC, de gyorsan jött a válasz. A félidő utolsó minutájában egygólos kozármislenyi előnynél időt kértek a vendégek, de nem tudtak újabb gólt szerezni.
Szünet után a Baranya megyeiek kezdtek jobban, és 14–11-re elhúztak. A hazaiak nem adták fel, és a 39. percben egy gólra feljöttek (14–15). A félidő közepén kettős emberhátrányba került az orosházi együttes, így a vendégek a 45. percben 18–15-ös előnyre tettek szert, amikor Herbert Gábor időt kért. A folytatásban a hazaiak két gólra feljöttek (50. perc: 17–19), de közelebb nem tudtak kerülni a jó erőkből álló vendégekhez, így az 53. percben már négy gól volt a különbség (17–21). A hajrában Kovács Tamás is időt kért, hogy meghatározza az utolsó percekre csapata számára a követendő taktikát.
Herbert Gábor: – Gratulálok az ellenfélnek a megérdemelt győzelemhez! Sajnos nagyon kevesen vagyunk, így pedig a lehetőségeink végesek.

További eredmények, sorsolás, tabella: