Nehéz hazai meccs vár az Orosházára

Szergej Ushalra kulcsszerep hárul a szombati mérkőzésen

Két hét elteltével folytatódik szombaton az NB I-es férfi bajnokság az Orosházi FKSE-Linamar számára. A sereghajtó a pontvadászatban 5. helyen álló Csurgói KK-t fogadja 18 órától az Eötvös téri sportcsarnokban. A zöld-sárga mezesek rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen az élvonalbeli tagságot jelentő 12. hely is már öt pont távolságban van.

A heteken keresztül több kulcsemberét is nélkülöző együttes február 6-a óta nem szerzett pontot, és több olyan mérkőzés is elúszott, ahol normál esetben erre esélye lett volna.
Ratko Djurkovics, az OFKSE vezetőedzője játékoskeretet illetően kevés pozitívummal szolgált:
– Erős csapat érkezik szombaton hozzánk. A keretet illetően még vannak kérdőjelek, mert Lele Ákos és Németh László is sérüléssel bajlódik. Ettől függetlenül nekünk teljes erőbedobással kell küzdenünk, de az majd a meccs végén derül ki, hogy ez mire is lesz elég pontosan.
A Csurgó jelenleg 21 ponttal 5. a bajnokságban, a két csapat október 10-ei összecsapását szoros csatában 29–26-ra a Somogy megyeiek nyerték.

B. P.

error: Content is protected !!