
Már pénteken letudta az aktuális hétvégi bajnoki programját az első számú vármegyei férfi kézilabdacsapat. A békési alakulatnak a tavaly még élvonalban szereplő Eger otthonában volt jelenése, amely az addigi öt fordulót hibátlanul tudta le. Most is a hevesiek számítottak esélyesebbnek.
A békési gárda három hazai gólra tudott először válaszolni, ám az Eger a folytatásban is magabiztosabb volt, így Cifra Tibor már a 9. percben időkérésre kényszerült 5–1-es állásnál. Szabó Ádám eredményességével meg is kezdte a gólgyártást a csapata, amikor pedig Kovács Szabolcs és Árpási Patrik betársult, 13–11-re zárkózott fel. A 23. minutában a házigazdák játékmegszakítása is törvényszerű volt, ám innen már kiélezett meccset vívott a két fél.
Szünet után Haszilló Gergő duplája tartotta életben a békésiek reményeit, de aztán becsúszott néhány pontatlan átlövés. Holtpontra jutott a látogatók támadójátéka, ezt kihasználva, 18–17-ről hamarjában 24–17-re lépett el a házigazda. Szabó Ádám közel 10 perces gólcsendet tört meg, aztán Kepess is betalált, de a védekezés még mindig hagyott kivetnivalót. Amikor ez is összeállt, az említett két játékos vezérletével 27–25-re kapaszkodott vissza a BFKC, de a felzárkózás túl sok energiát emésztett fel, ennek betudható, hogy a hajrában ismét az egriek akarata jutott érvényre.
Cifra Tibor: – Mindkét félidő elején túl nagy előnyt adunk az Egernek. Elsősorban nem az eredmény miatt lehet bennünk hiányérzet, inkább amiatt, hogy nem tudtuk nagy csatára kényszeríteni a házigazdákat.
Eger Handball–Békési FKC 31–27 (17–15)
NB I. B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Eger, 200 néző. Vezette: Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert.
Békés: Takács – Kepess 6 (3), Haszilló 3, Kovács Sz. 4, Breuer 3, Sütő, Novák Zs. 1. Csere: Markóczy (kapus), Novák E., Árpási 4, Varsandán 1, Szabó Á. 5, Lukács, Miszlai. Edző: Cifra Tibor. Az Eger legjobb góldobói: Nkousa 9 (2), Spekhardt 5, Dörnyei 5, Bőti 5.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3.
