Női csúcsrangadó Orosházán

A csabai mérkőzés nem kislányoknak való kézilabdát hozott, és vélhetően így lesz ez pénteken is. Fotó: Milyó Pál

Megyei  rangadóval folytatódik az NB I B-s női kézilabda-bajnokság. A Keleti csoport negyedik helyén tanyázó orosháziak péntek este az Eötvös téri csarnokban fogadják a lista élén hibátlanul menetelő listavezető békéscsabai együttest.

Amennyiben az alapszakasz eredménysorából csak azokat hagyjuk meg, melyeket a tabella pillanatnyi állapota szerint az első öt csapat egymás ellen tovább visz a felsőházi rájátszásba, akkor a hatból hat győzelemmel álló Előre NKSE mögött közvetlenül az ONKC áll a maga 8 pontjával. Mivel az orosháziak az őszi csabai összecsapáson is kellemetlen ellenfélnek bizonyultak (a félidőben még vezettek), így Papp Bálint alakulata az eddigi remeklése, illetve a Kispest elleni sikeres évkezdése ellenére sem lehet biztos a dolgában.
Herbert Gábor tanítványai a legfontosabb találkozókon rendre bizonyították, hogy kiváló egységet alkotnak. Az ősz során hazai környezetben valamennyi közvetlen riválisukat két váltra fektették. Az egyetlen otthoni vereségüket a Hajdúnánástól szenvedték el, de a pillanatnyi állapot szerint az az eredmény kihullik majd a rostán.
Az orosháziakkal szemben a vendégek már lejátszották az idei első bajnoki mérkőzésüket, a Kispest ellen egy korábbról elnapolt találkozót pótoltak Kukely Annáék. A találkozó eltérő félidők alapján hozta meg a várt eredményt viharsarki szemszögből, de rávilágított a hiányosságokra is. Mindenképpen örömteli ugyanakkor, hogy Borbély Márta felépülésével egy meghatározó játékossal több áll a szakmai stáb rendelkezésére. Bár az irányító-lövő csak rövid időt töltött a pályán, a bajnokság hátralévő részében, különösen a rájátszás során rá is komoly feladatok várnak majd.
A 18 órakor kezdődő találkozó két játékvezetője Kovács-Sebők Stefánia és Réti Rebeka lesz.
A tabella jelenlegi állása szerint az alábbi pontszámot vinnék magukkal a rájátszásba az érdekelt csapatok: Békéscsaba 12 pont (6 mérk.), Orosháza 8 (6), Eger 6 (5), Algyő 2 (6), Ferencváros U19 0.


error: Content is protected !!