Összeállt a békési őszi kézilabda naptár

A békési játékosok a hazai felkészülési tornán találkoznak újból a Cegléddel. Fotó: Gazsó János

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette az NB I. B-s férfi bajnokság következő szezonjának programját, a csapatok azóta megadták a hazai rendezésű mérkőzéseik pontos órarendjét, így összeállt a menetrend. A Békési FKC együttese szeptember 7-én, vasárnap a ferencvárosi fiatalok otthonában mutatkozik be, az első hazai mérkőzését 13-án a Mezőkövesd ellen játssza. Idén 13 forduló fért bele a versenynaptárba, az őszi idény utolsó két játéknapja január végén összecsúszik a tavaszi folytatással.

A békési együttes éppen ma kezdi meg a felkészülési mérkőzések sorát Dabason. Ennek visszavágója augusztus 15-én 17 órától lesz. Augusztus 22-én hármas villámtornát szervez a békési klub, melynek során 11 órától Békés–Cegléd, 14-től Debreceni EAC–Cegléd, míg 17-tól Békés–Debreceni EAC találkozókat rendeznek.
Ismeretes, hogy a Cifra Tibor edző által irányított kék-fehéreket az Újkígyóssal sorsolták össze a Magyar Kupa második fordulója keretében. A két klub augusztus 29-én, a felkészülési időszak keretében szeretné lejátszani a találkozót, ám erre a versenybizottságnak is rá kell bólintania, mivel az időpont megelőzi az első körös párharcokat.

A békési csapat őszi bajnoki menetrendje
1. forduló. Szeptember 7., vasárnap, 18.00: Ferencvárosi TC U21–Békési FKC
2. forduló. Szeptember 13., szombat, 18.00: Békési FKC–Mezőkövesdi KC
3. forduló. Szeptember 20., szombat, 18.00: Békési FKC–Pick Szeged U21
4. forduló. Szeptember 27., szombat, 18.00: Diósgyőri VTK–Békési FKC
5. forduló. Október 4., szombat, 18.00: Békési FKC–Százhalombattai KE
6. forduló. Október 10., péntek, 18.00: Eger Handball–Békési FKC
7. forduló. Október 18., szombat, 18.00: Békési FKC–PLER-Budapest U21
8. forduló. Október 25., szombat, 18.00: Dabas KC–Békési FKC
9. forduló. November 8., szombat, 18.00: Békési FKC–Ceglédi KKE
10. forduló. November 14., péntek, 18.30: Vecsési SE–Békési FKC
11. forduló. November 22., szombat, 18.00: Békési FKC–Pécsi TE-PEAC
12. forduló. November 29., szombat, 18.00: Debreceni EAC–Békési FKC
13. forduló. December 6., szombat, 18.00: Békési FKC–Veszprém KKFT
14. forduló. Január 24., szombat, 17.00: Veszprém HA U21–Békési FKC
15. forduló. Január 31., szombat, 18.00: Békési FKC–Salgótarjáni SKC