Összeállt a januári program Orosházán

A balszélső Lászlai Szabolcsra a tavaszi mérkőzéseken is fontos szerep hárul majd. Fotó: Zsedényi Péter

Véglegessé vált az Orosházi FKSE-Tokai NB I B-s férfi kézilabdacsapata januári programja. Az öt hetes felkészülés során több edzőmérkőzést is játszanak majd a zöld-sárgák.

A csapat már január 3-án, hétfőn elkezdte a közös munkát. A szokatlanul korai rajtot az indokolja, hogy február 5-én már tétmérkőzésen lép pályára a gárda Salgótarjánban. A napi edzésmunka mellett addig több felkészülési találkozót is beépített a programba Kovács Attila vezetőedző.
A január 13-án kezdődő kézilabda Európa-bajnokság debreceni helyszínén, a Főnix Arénában a nyitónapot megelőzően az OFKSE részvételével rendezik meg a torna hivatalos főpróbáját, ahol a mérkőzésprotokollt és a technikai eszközök tesztelését végzik majd a szervezők versenykörülmények között. A zárt kapus meccset január 12-én, szerdán 17 órától a Békés ellen játsszák.
Tíz nappal később Füzesabonyba látogatnak Németh Lászlóék, ahol az ÓAM-Ózdi KC csapata ellen lépnek pályára edzőmeccsen. A hazai bemutatkozásra január 26-án, szerdán kerül sor, amikor is 16 órától a szerb első liga tavalyi bronzérmesét, a RK Metaloplastika Sabac együttesét fogadják az Eötvös-csarnokban. A felkészülési mérkőzések sora január 28-án, pénteken zárul, amikor 18.30-tól az NB II-es listavezető Törökszentmiklós otthonában vendégszerepel az OFKSE csapata.

Zs. P.

error: Content is protected !!