
Sorsdöntő mérkőzés vár szombaton a Tappe-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabda csapatára az NB I.-ben. A lila-fehérek a kieső zónából menekülő Vasas SC otthonában játszanak. Győzelem esetén az Előre tehet egy aprócska lépést az élvonalban maradásért, ellenkezőleg minimálisra csökken az esély az élvonalbeli tagsága meghosszabbítására.
A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE három hete a Dunaújváros legyőzésével saját kezébe vette a sorsát és megteremtette annak az esélyét, hogy jövőre is első osztályú mérkőzéseken szerepeljen. Azóta azonban becsúszott két vereség, a Kisvárda és a más szintet képviselő Debrecen ellen, így nem javult, sőt lényegesen nehezebb lett a helyzete. Nem túlzás azt állítani, hogy a szombati Vasas elleni csata arról dönt, hogy a két gárda közül melyik érdemesebb az NB I.-es tagságra.
A siker kulcsa lehet, hogy a csabai lányok elbírják-e hatvan percen keresztül azt a fizikai és lélektani nyomást, amit várhatóan a szintén az életükért harcoló piros-kékek helyeznek majd rájuk.
Az egykor a Győri Audi ETO kispadját is megjáró Konkoly Csaba a múlt heti mosonmagyaróvári vereség után már a Békéscsaba elleni ki-ki meccsről beszélt:
– Nem gondolhatunk másra, csak a Békéscsaba elleni összecsapásra, ami kis túlzással osztályozó rangadó lesz – mondta a klubhonlapon a Vasas vezetőedzője.
A csabaiaknak van miért törleszteni, hiszen a számtalan fájdalmas vereség egyikét január elején éppen szombati ellenfelüktől szenvedték el (27–28). Akkor még kevesen hitték, hogy a fővárosiak mélyrepülésbe kezdenek. Még ugyan megnyerték a következő DKKA elleni csatájukat, azóta azonban 11 bajnokin nem tudtak pontot szerezni.
Békéscsabán nem is szeretnék, ha ez a negatív sorozat megszakadna, de ennek érdekében minden játékosnak száztíz százalékot kell nyújtani.
A szombaton 18 órakor a Vasas Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokában kezdődő mérkőzést a Bócz László, Wiedemann Viktor páros vezeti.
G. P.