Súlya van a szombati meccsnek

Giricz Laura jó teljesítménye is sokat nyomhat a latba hazai oldalon. Fotó: Milyó Pál

Kiemelt mérkőzés előtt áll a Békéscsabai Előre NKSE NB I-es női kézilabdacsapata, amely a K&H Női Kézilabda Liga 17. fordulójára kisorsolt szombat esti mérkőzésen a sereghajtó NEKA együttesét fogadja. Egy hazai pontszerzés akár a jövő évi élvonalbeli tagságot is jelenthet.

A pillanatnyi helyzet úgy fest, hogy a lilákat 7 pontnyi különbség választja el az akadémistáktól, míg a másik kieső pozíciót elfoglaló Érdnél négy egységgel állnak jobban Mayer Szabináék. Ha ehhez újabb kettőt tudnak hozzátenni, azzal szinte behozhatatlan távolságba kerülhetnének mindkét közvetlen rivális számára. Nem mellesleg elemelkednének a tabella 10. helyéről, hiszen biztosan megelőznék a Budaörsöt, és ha párhuzamosan Dunaújvárosban nyerni tud a Mosonmagyaróvár, akkor a Duna-partiak is maguk mögé utasíthatnák jobb gólkülönbséggel.
– Rendkívül fiatal csapatról van szó, melyet tehetséges játékosok alkotnak. Ideális körülmények között készülnek, megfelelő szakmai háttér mellett. Nekünk elsősorban a saját játékunkra kell fókuszálnunk, mint ahogyan az elmúlt időszakban is tettük, azt kell a lehető legkevesebb hibával játszanunk – fogalmazott a meccs kapcsán távirati tömörséggel Papp Bálint, a békéscsabai együttes vezetőedzője.

B. M.

K&H Női Kézilabda Liga, 17. forduló
Március 11., szombat, 18.00
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–NEKA
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 18.00.
Vezeti: Bócz László, Wiedemann László

Eredmények, sorsolás, tabella: