Szoros meccsen nyert az Óvár

Vida Gergő együttese pár nap leforgása alatt sokkal szebb arcát mutatta, mint Debrecenben. Fotó: Antal János

A hétfő óta Tatán edzőtáborozó EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE női csapata kiváló körülmények között készülhet az őszi idényre a NUSI edzőtáborában. Kedden délután a sok fiatalt szerepeltető lila-fehér együttes a jó erőkből álló, két szlovák válogatott légióssal rendelkező mosonmagyaróváriakkal mérkőzött. Mindvégig szoros találkozón a rivális bizonyult jobbnak.

Motherson-Mosonmagyaróvári KC–EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 30–25 (16–13)
Felkészülési női kézilabda-mérkőzés, Tata, zárt kapuk mögött. Vezette: Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta.
Mosonmagyaróvár: Szemerey – Katona 5, Gyimesi, Kovács P. 3, Horváth B. 1, Tóth E. 6 (2), Hajtai 3. Csere: Herczeg, Fritz (kapusok), Holesová 1, Sirián, Domokos 1, Szarková 4, Hudák 2, Kellerman 1, Lancz 3 (1). Vezetőedző: Gyurka János.
Békéscsaba: Szabó D. – Andróczki 4, Borgyos 1, J. Agbaba 3, Kukely A. 5, Petika 1, Bottó 1. Csere: Mistina, Csizmadia (kapusok), Iván 3, Mitrovics 2, Vámosi P. 4 (2), Giricz 1, Kukely K., Bucsi, Török F. Vezetőedző: Vida Gergő.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2.

Mint ismeretes pénteken a békéscsabai lányok Debrecenben játszották első tesztmérkőzésüket, és 39–20-ra kikaptak. A mosonmagyaróváriak is lejátszottak már egy előkészületi találkozót, amelyen 41–33-ra győztek az ifjúsági válogatott ellen. A csabaiaknál nem szerepelhetett a sérüléssel bajlódó balszélső, Szabó Panna.
Az óváriak kezdtek jobban, és a 10. percben 7–4-re vezettek. A folytatásban erősített a Békéscsaba, és a 19. percben 9–8-ra felzárkózott, ám elég volt néhány figyelmetlenség, és a mosonmagyaróvári együttes három gólos előnnyel mehetett a pihenőre.


Fordulás után nagyon keményen védekeztek a lila–fehérek, támadásban pedig jobban használták ki a ziccereket, így a 41. percben sikerült az egyenlítés (19–19). A folytatásban átvette a vezetést az Előre (47. p.: 20–22). A rutinosabb óváriak erősítettek, előbb egyenlítettek, majd az utolsó nyolc percben zsinórban öt gólt lőttek, és így megnyerték a küzdelmes találkozót, amely jól szolgálta mindkét csapat felkészülését.
A lila-fehér együttes szerdától folytatja a megkezdett munkát az edzőtáborban, és csütörtökön 17 órakor újabb felkészülési mérkőzésen lép pályára. Ezúttal az NB I B-ben bajnoki címre pályázó, a nyáron alaposan megerősített Vasas csapatával méri össze tudását.
Vida Gergő: – Sokat javultunk a Debrecen elleni találkozóhoz képest. A védekezésünk határozottabb volt, igaz a gyors lerohanásokat még nem mindig tudtuk megakadályozni. Mindenkinek lehetőséget adtam a mérkőzésen, a javulás látható volt a játékunkon, de dolgoznunk kell tovább, hogy a céljainkat elérjük.