
Bár az előző heti Diósgyőr elleni hazai sikerrel megtörte tavaszi rossz szériáját a BFKC NB I. B-s férfi kézilabdacsapata, a jelek szerint mindez csak átmenetinek bizonyult. A békési gárda a 21. forduló szombati mérkőzésén saját otthonában szenvedett vereséget a bennmaradásért harcoló Százhalombattától. A viharsarkiak tulajdonképpen a pocsék kezdésüket nyögték végig.
A békési csapat Novák Zsolt révén még egalizálta a vendégek első találatát, ám azután hibát hibára halmozott támadásban, így pedig még Takács Szabolcs védései sem tudták meggátolni, hogy a szervezettebb kézilabdát produkáló battaiak ne lépjenek el 7–1-re a 11. percig. Haszilló Gergő törte meg a hosszú, kínos gólcsendet, a hazaiak zárkózására azonban a félidő középső harmadában sem hagytak sanszot a látogatók (20. p.: 6–14). Cifra Tibor ekkor már rég túl volt a két időkérésén, így azután a cserékben maradt a reménye. Az utolsó tíz percre sikerült normalizálnia csapata játékát, a BFKC egy ötös szériának köszönhetően visszajött a meccsbe (11–14), a végjátékban pedig még közelebb került ellenfeléhez.
A második félidő elején is kézben tartották a mérkőzés irányítását, és a battai kapu előtt is jobban koncentráltak, így a 42. minutában Haszilló átlövésével 20–19-nél először volt náluk az előny. A meccs utolsó negyedére fordulva is ígéretesnek tűnt a játékuk (22–20), azonban most a vendégeknek sikerült összekapniuk magukat. Fej-fej mellett haladt a két csapat, az 54. minutában 25–24-es állásnál még a békésiek voltak jobb pozícióban, de azután ismét elveszítették a fonalat. Éppen a legfontosabb pillanatokban. Az ellenfél kapusa nem csak kifogott rajtuk, de egy ötös széria részeként rendkívül fontos két üreskapus találatot is jegyzett, ezzel pedig megnyerte övéinek a mérkőzést.
Cifra Tibor: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, ami be is igazolódott. Sajnos a mai napon mi magunk voltunk a legnagyobb ellenfelünk.
PV-CENTRAL Békési FKC–Százhalombattai KE 27–29 (14–16)
NB I. B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Békés, 150 néző. Vezette: Dulai Ádám, Pisák Bence Károly.
Békés: TAKÁCS – Kepess 6 (3), Horváth L. 2, HASZILLÓ 7, Árpási, Szabó Á., Novák Zs. 2. Csere: Markóczy (kapus), Kovács Sz., Lukács, Varsandán 4, Sütő, Novák E., Breuer 4, BALOGH B. 2. Edző: Cifra Tibor. A Százhalombatta legjobb gólgóldobói: Félegyházi 6, Zatureczki 5 (1), Körtélyesi 5, Mogyorósi 4 (1).
Kiállítások: 10, illetve 10 perc + Szövérdffy az 58. percben kizárva. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2.
A. P.