
Húsz percnyi jó játék kevésnek bizonyult Hajdúnánáson a vármegye második számú női kézilabdacsapatának Hajdúnánáson. Az NB I. B-s bajnokság 17. fordulója vasárnapi mérkőzésén az orosházi lányok lendülete ekkor hagyott alább és vissza sem tért csak a második félidő hajrájára, addig viszont reménytelenné vált a helyzet. A házigazdák Bucsi Lili vezérletében bekasszírozták a pontokat.
Az orosházi együttes hetek óta jó formában teljesít, most sem kezdett megilletődve. A támadásokat jó százalékkal kihasználva, a 9. percre 7–4-es vezetésre tette szert. A hazaiaknál a békéscsabai Bucsi Lili szinte egyszemélyes hadseregként küzdött, góljaival tartva életben a reményeiket. Egynél közelebb azonban így sem tudott kerülni a Nánás, ezekben a helyzetekben többnyire Kenyeres Barbara lendítette át az orosháziakat a holtponton. A 21. percben Kozma Flóra gólja 14–11-re alakította az eredményt, ám ezután látványos törés állt be az orosháziak támadójátékába. A félidő utolsó harmadában mindkét kapu előtt hibát hibára halmoztak a látogatók, ezt kihasználva 8–1-es etapot produkáltak szünetig a hazaiak.
A térfélcserét követően próbált visszajönni a meccsbe Papp László alakulata, de hatékony kapusteljesítmény hiányában háromnál képtelen volt közelebb zárkózni. A játékrész középső szakaszában pedig a vezéregyéniségek mondtak csődöt, és mivel a hibákat nem sikerült védőmunkával korrigálni, így a hajdúságiak az 52. percére az addigi legnagyobb előnyt alakították ki 34–25-nél. A végjáték ennek köszönhetően izgalommentesre sikerült, az orosháziak becsületére szóljon, hogy az utolsó töltényig küzdöttek, amivel ilyen mélységekből is ikszre hozták ki a második játékrészt.
Papp László: – Pont olyan volt a mai teljesítményünk, mint a tegnapi edzésen.
Hajdúnánás SK–Zengő Alföld Orosházi KA 35–31 (19–15)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Hajdúnánás, 100 néző. Vezette: Marosi Zoltán, Pap Ervin Márk.
Orosháza: Bálint – Pécsi 2, Zavaczki 1, Vass 5 (1), Ács 4, Kenyeres 6, Leczkési. Csere: Madera-Domokos, Reszegi 1 (kapusok), Baráth 3 (1), Péter 4, Gara, Kozma 2, Rácz, Jáhn 1, Patyi 2. Edző: Papp László. A Hajdúnánás legjobb góldobói: Bucsi 9, Bagi 7 (6), Makó 4, Szécsi 4.
Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 8/7, ill. 3/2.