Új jobbszélső mutatkozott be az Orosházi KC NB I. B-s női kézilabda-csapatában a hétvégi, Tempo elleni idegenbeli bajnoki bajnoki mérkőzésen. A második számú viharsarki gárda Rácz Pannát szerződtette, aki az előző években a Debreceni VSC U19-es korosztályos és a másodosztályú felnőtt alakulatában szerepelt együtt a kapus Reszegi Eszterrel és a beállós Kostyó Pannával.
A játékos múlt héten csatlakozott a kerethez, miután Bíró Petra úgy döntött, hogy a pályafutását Szarvason folytatja és csak utánpótlásedzőként marad a klub kötelékében.
– Szeptember közepén nem egyszerű játékost találni, főként balkezest. Rácz Panna nem volt ismeretlen a számunkra, figyeltük őt már korábban. A múlt héten három próba edzésen vett részt vett, ezeken meggyőzött bennünket arról, hogy hasznos tagja lehet a csapatnak, amit a Tempo elleni bajnokin is bizonyított – újságolta Morva Zoltán vezetőedző.
A balkezes játékos fontos gólokat szerzett. Öt kísérletéből négyszer volt eredményes.
– Örültem az orosházi megkeresésnek, mert szerettem volna NB I. B-ben játszani, amire Debrecenben már nem volt lehetőségem. A társak kedvesek és befogadóak az első pillanattól kezdve, így azután remekül érzem magam itt. Szeretnék sokat fejlődni és jó játékkal hozzásegíteni a klubot a kitűzött célok elérésében – tette hozzá a 19 esztendős játékos.
Panna Mátészalkán ismerkedett meg a sportággal tizenkét évvel ezelőtt. Testvére miatt egyenes út vezetett a pályára, ráadásul hiperaktív gyerekként rengeteg energiája volt, amit így igyekeztek lekötni a szülei. Az előző szezonban még a Debrecen U19-es, valamint az NB I. B-s csapatában szerepelt, összesen 52 góllal zárt. Hétvégén az orosházi csapat lelkes tábora előtt is bemutatkozik.
P. Á.