Váci évzárót tart az Előre NKSE

Mayer Szabináék szeretnék megszorongatni a Duna-parti házigazdát. Fotó: Milyó Pál

Bő egy hónapos szünet után az év utolsó előtti napján a 10. fordulóval a Praktiker-Vác otthonában folytatódik a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE számára az NB I.-es női kézilabda bajnokság.

Az egységesen szombaton sorra kerülő hat bajnoki mérkőzés egyben az évzárót is jelenti a csapatok számára. A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE Vácon búcsúztatja a 2023-as esztendőt, melynek őszi etapja két győzelemmel és egy döntetlennel, összesen öt pontot hozott a konyhára a liláknak (akik hat alkalommal hagyták le vesztesen a pályát). Ebből két egységet még a harmadik fordulóban Székesfehérváron, egy négygólos sikerrel szereztek az előrés lányok, amit a NEKA otthonában aratott 23–19-es győzelemmel meg is dupláztak. A szünet előtt az MTK Budapest elleni hazai 25–25-ös döntetlen pedig azt jelentette, hogy a bajnokság őszi szakaszát a tabella tizenkettedik helyén zárta a Békés vármegyei együttes.
Az előző idénybeli szereplésükhöz képest az aktuális ellenfél sem brillírozott a pontvadászat első részében, hiszen az eddig lejátszott tíz mérkőzésükből mindössze négyet nyertek meg csak a váciak – olvasható a klub hivatalos honlapján. Ráadásul abból kettőt egyből az első két fordulóban, a Kozármisleny és a Kisvárda ellen, egyaránt 26–23 arányban. Majd ezt követte egy négymeccses nyeretlenségi széria, amit hazai pályán a Fehérvár elleni kétgólos győzelemmel törtek meg. Majd a Dunaújváros felett aratott 35–21-es sikerrel gyűjtötték be a nyolcadik pontjukat az idei kiírásban, ami így jelenleg a hatodik helyet jelenti a számukra. Akadtak nem várt eredmények is a nem olyan régen még az NB I. B-s Orosháza együttesénél dolgozó Herbert Gábor által edzett együttesnek, mint például a Budaörsön elszenvedett négygólos vereség, vagy a Vasas otthonában kapott 26–23-as zakó.
A legutolsó összecsapásuk, a Loki elleni viszont nem okozott igazán nagy meglepetést, mert bár a találkozón végig ott loholtak a debreceniek nyomában, a vendégek azért így is 30–27 arányban hozták a mérkőzést. Pedig a stabilitás hiányára nem panaszkodhatnak a váciak, hiszen túlságosan nagy mozgás nem volt a nyáron a klub háza táján, mindössze négy játékos távozott tőlük az idény végeztével, köztük a Békéscsaba jelenlegi kapusa Pásztor Betti is. Pótlásukra szintén négyen érkeztek, a jobbszélső, Békéscsabán nevelkedett, a Ferencvárost is megjáró Such Nelli Siófokról, a balátlövő Csíkos Luca a NEKA együttesétől, a balszélső Csire Fanni Mosonmagyaróvárról, illetve Győrből kölcsönbe érkezett kapus Győri Alexa. Gólfelelősük azonban nem meglepő módon a válogatott alapemberének is számító átlövő, Kuczora Csenge, aki 70 találatával az egész NB I legeredményesebb játékosa is egyben.
A Békéscsaba számára nem sok babér termett az elmúlt években a váci csarnokban, ezt bizonyítja az is, hogy legutoljára közel 13 éve sikerült nyernie ott a liláknak. A két csapat legutóbbi februári váci összecsapásán is sima 35–22-es hazai győzelem született, ahogy előtte Békéscsabán sem tudták túlságosan megszorongatni ellenfelüket lila-fehér lányok, így 28–20-ra ekkor is a váciak diadalmaskodtak.
Ezúttal ismét a Dunakanyarban mérkőznek meg a felek, méghozzá szombaton 18 órától a Váci Városi Sportcsarnokban, melyen az Andorka Miklós, Hucker Róbert bírópáros fújja majd a sípot.

G. P.