A BRSE hazai pályán folytatja a bronzcsatát

Az itt éppen védekező csabaiak tovább növelhetik előnyüket a párharcban az újpesti riválissal szemben. Fotó: Imre György

Húsvétkor sem maradnak esemény nélkül Békéscsabán a röplabdáért rajongók. Az MBH-Békéscsaba extraligás női csapata szombaton másodszor is összecsap az Újpesti TE együttesével, a bronzéremért zajló párharcban.

Nagy Péter tanítványai nagyot léphetnek a végső győzelem felé, amennyiben hazai környezetben is le tudják győzni a fővárosi riválist. Egy héttel ezelőtt az újpesti nyitányon 3:0-ra legyőzték a lila-fehéreket, így már csak kettő kell az éremszerzéshez. Amennyiben hasonló szinten lesznek képesek röplabdázni a második összecsapáson is, úgy minden esélyük meglesz arra, hogy 2-0-s előnyre tegyenek szert a bronzpárharcban. Ebben segítségükre lehet a hazai környezet és a közönség, és előfordulhat, hogy ebben a szezonban utoljára játszanak idehaza.
– Az előző meccsről csak azt tudom mondani, amit a szombati után is fogok, hogy mindig a következőre kell koncentrálni és az a legnehezebb. Az örömteli, hogy idegenben nyerni tudtunk, az még jobb, hogy 3:0-ra, de nem ez a legfontosabb, hanem az, ahogyan játszottunk, és ahogyan az első szett végén a hajrát kezeltük. Utána látszatra simább volt a meccs, de végig fenn kellett tartani a magas koncentrációt. Kicsit visszautalnék a kupanegyeddöntőre, akkor Újpesten nyertünk 3:1-re, majd mindenki azt várta, hogy hazai pályán meggyőzőbb játékot fogunk mutatni. Jól is játszottunk, de az UTE hatalmas elánnal érkezett meg abba a meccsbe, és csak nagyon nehezen sikerült nyerni, valami hasonlóra számítok most is – nyilatkozta Nagy Péter vezetőedző a klub honlapján, hozzátéve, hogy ha a tisztában lesznek azzal, hogy nem az arány számít, csak a győzelem, akkor meg fogják találni a jó megoldásokat. A cél, hogy amit eddig játszottak, azt egy kicsit precízebben, pontosabban próbálják meg és ebben a szellemiségben álljanak neki a szombatinak.
Kezdés szombaton 18 órakor a Városi Sportcsarnokban, a találkozót Takács Ádám és Jámbor Tamás vezeti.