
Egyetlen lépés választja el az MBH-Békéscsaba női röplabda csapatát attól, hogy bejusson az Extraliga elődöntőjébe, oda, ahol már hosszú évek óta bérelt helye van. Ezért a pozícióért azért még meg kell dolgozniuk a viharsarkiaknak – elkerülendő a „hosszabbítást” – a Szent Benedek Röplabda Akadémiát harmadszor is le kell győzni.
Egyetérthetünk a negyeddöntős párharc keddi, második mérkőzése után nyilatkozó Tóth Gáborral, az MBH-Békéscsaba vezetőedzőjével, hogy ekkor játszott a legjobban csapata a Szent Benedek RA ellen.
Az eredmény mellett a játékkal is elégedett volt, játékosai kevesebb hibát vétettek, és akadt több jó egyéni teljesítmény is. A teljes, nem a megszokott összetételű kezdőhatos dicsérhető Kertész Petrával együtt és ami szintén fontos: a liberó Liker Boglárka után a 17 éves center, Hermeczi Bernadett személyében újabb újoncot avatott a BRSE.
A balatonfürediek szombaton szeretnék megismételni az első csabai mérkőzésen mutatott jó játékukat és amíg szemernyi esélyt is látnak a bravúrra, esetlegesen a negyedik találkozó kiharcolására, addig biztosan nem fogják feladni. Békéscsabán azonban úgy gondolkodnak, hogy felteszik az i-re a pontot és ezzel időt is nyernek a március 9-ei miskolci Magyar Kupa Fatum-Nyíregyháza elleni bronzmérkőzés előtt (amely 15 órakor kezdődik). Addigra a betegek és a sérültek is felépülnek majd.
A Magyar Kupa éremről döntő csatái után március 20-tól kezdődnek a bajnoki elődöntők, ahol a Fatum-Nyíregyháza–MÁV Előre Foxconn negyeddöntő továbbjutója vár a Békéscsabára. Persze ne szaladjunk annyira előre, először le kell tudni a szombati mérkőzést, amire nemcsak a kék-fehérek készülnek nagyon.
A szombaton a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban 18 órakor kezdődő negyeddöntő játékvezetője Takács Ádám és Szabó Péter lesz. A találkozót a hunvolley-tv-n is élőben lehet követni.
G. P.