A döntős helyről döntenek

A fehér mezes csabaiak részéről szerdán ugyanazt a szellemiséget kell pályára vinni, mint vasárnap Nyíregyházán. Fotó: Kohut Árpád

Szerda este eldől, hogy az MBH-Békéscsaba, avagy a Fatum Nyíregyháza próbálhatja meg ledönteni a trónról a címvédő Vasas Óbuda együttesét, az extraligás női röplabda-bajnokságban. A két együttes 18 órától a Viharsarokban vívja a mindent eldöntő ötödik elődöntőt.

Az már biztos, hogy a Vasas Óbuda sorozatban negyedszer is harcba száll a bajnoki címért, a háromszoros címvédő ugyanis 3–1-re felülmúlta a Kaposvárt a másik elődöntőben. Így már azt is lehet tudni, hogy aki szerdán nyer, az a fővárosiakkal, aki veszít, az a somogyiakkal vívja meg a szezon utolsó párharcát.
A mostani Békéscsabán kezdődött, azt a meccset magabiztosan hozták a házigazdák, miként a nyíregyházi második párharcra ugyanez vonatkozott. A szabolcsiakat az otthoni siker annyira felpörgette, hogy a harmadik meccset is megnyerték 3:2-re, ezzel a pályaelőnyt is magukhoz ragadták. Hazai pályán már a döntőért léphettek pályára vasárnap, azonban a Békéscsaba ismét a szebbik arcát mutatva „kisöpörte” ellenfelét, ennek köszönhetően jöhet a mostani mindent eldöntő csata, ami után már nem lesz lehetőség a javításra.
Minél tovább tart egy párharc, annál nehezebb újat mutatni az ellenfélnek. Ilyenkor már egyértelműen a mentális állapot jelenti a mérleg nyelvét, és bár ilyen szempontból rengeteget jelent a legutóbbi csabai siker, ez nem szabad, hogy elkényelmesítse Barbora Kosekováékat.
– A legfontosabb, hogy ugyanazt a mentális erőt mutassuk, amit Nyíregyházán. Ennek a csapatnak a rutinból adódóan megvan a karaktere, a lényeg, hogy meglegyen a kohézió, és azt a fajta produkciót – taktikailag, technikailag és attitűd szempontjából –, ami szükséges a továbbjutáshoz, le is tudjuk tenni az asztalra. Szinte tökéletesen kell játszanunk ahhoz, hogy nyerjünk – nyilatkozta a klub honlapján Tóth Gábor.
A találkozó 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, Adler László és Jámbor Tamás vezeti.