A fővárosban indítja a kupát a BRSE

Marta Hurst kedvező esetben csak elődöntőben találkozik tavalyi társaival. Fotó: Imre György

A női aranyérmes Vasas nem kapott könnyű ágat a röplabda Magyar Kupában. A sorozat pénteki, békéscsabai sorsolásán 21 együttest sorsoltak be a táblára, s ez alapján a címvédő, elmúlt három szezonban győztes Vasas a nyolcaddöntőben a PTE-PEAC és a Mozdulj párharcának győztesével, azaz harmadik vagy negyedik vonalbeli csapattal találkozik.

A fővárosiakra ezt követően azonban komolyabb erőpróba vár, ugyanis vagy az UTE, vagy a saját második számú csapatuk, a szintén élvonalbeli Vasas SC ellen kell pályára lépniük. A másik ágról – amennyiben kezdésként mindkét együttes túljut alacsonyabb osztályú ellenfelén – a nyolc között a Békéscsaba és a MÁV Előre lehetséges párharca emelkedik ki.
Az MBH-Békéscsaba a tavalyi kupaezüstnek köszönhetően kiemeltként várhatta az ágrajz alakulását, azaz először a legjobb 16 között kell majd pályára lépnie. A sorsolás arról is döntött, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Budapesten kezdi a sorozatot, ugyanis az első fordulóban összekerült az NB I.-es Kispest és a szintén ott szereplő BVSC-Zugló, és ennek a párharcnak a győztese vár a viharsarkiakra a nyolcaddöntőben. Amennyiben sikerrel veszi ezt az akadályt, akkor a DVTK–MÁV Előre Foxconn ütközet győztesével találkozik a legjobb nyolc között, de egy ágon van a Szent Benedek Röplabda Akadémiával és a Kaposvárral is, ezek az együttesek viszont maximum az elődöntőben következhetnek számukra.
A tavalyi papírforma alapján a négy között Vasas–Nyíregyháza és Békéscsaba–Kaposvár összecsapásokra kerülhet sor – ha a csapatok eljutnak eddig a fázisig.
A Magyar Kupa a nőknél október elején kezdődik, a négyes döntőket várhatóan március 8-9-én rendezik.