
Vészesen fogynak a játéknapok az NB I. B-s férfi kosárlabda-bajnokság Zöld csoportja alapszakaszában. A stabilan nyolc között tanyázó csabai együttes a 19. fordulóban egy olyan riválist látott vendégül pénteken, amely akár a rájátszásban is ellenfél lehet. Az esélyesebb Budafok egyetlen jobb negyeddel vitte el mindkét pontot.
A csabai együttes Vágvölgyi Ákos nélkül is jól kezdte a mérkőzést, az első két kosárból szerzett előnye kitartott a negyed végéig, igaz nagyobb is lehetett volna a minimális különbség, ha végig kitart a koncentráció. Bár egyszer egalizált a látogató, ez a trend a 14. percig megmaradt, ekkor viszont Lados triplája először juttatta vezetéshez a Budafokot. Lendületben maradtak a vendégek, 29-39-es állásnál elszakadni látszottak, ám Hajdu és Balog triplája visszafordította a BKK-t, amely 39-39-nél egalizálni tudott és ezt az egyensúlyt fenn is tartotta a szünetig.
A pihenőt követő büntetőpárbajból még a hazaiak jöttek ki jobban, ám azután csúnyán megragadtak 46 pontnál, ezt pedig a vendégek egy 18-0-s rohanással büntették a 25. percre. Kurtucz duplája megtörte ugyan a kínos pontcsendet, ám ezzel be is kellett érnie a lelkes hazai publikumnak erre a negyedre. Turán a záró negyed elején négyet gyorsan eltüntetett a 17 pontos mínuszból, a csabai csapat pedig visszatalált az első félidei teljesítményéhez ezzel együtt valós esélye nem volt a visszazárkózáshoz, mert a Budafok mindig meg tudott újulni, és végül esélyeshez méltóan, magabiztosan nyerte a találkozót.
Gura Norbert: – Gratulálok a Budafoknak, ám a csapatomnak is jár a gratuláció! Mindenki küzdött, hajtott, de a harmadik negyedbeli megingásunkat már nem tudtuk visszahozni. Akkor fogunk szintet lépni, ha nem csak harminc percet tudunk koncentráltan játszani, hanem negyvenet. Ettől már nem vagyunk messze, dolgozunk rajta. A fiataljaink nagyon jó energiával szálltak be a mérkőzésbe.
Békéscsabai KK–Budafoki KK 69-86 (20-19, 23-24, 5-22, 21-21)
NB I. B-s férfi kosárlabda-mérkőzés, Zöld csoport. Békéscsaba, 200 néző. Vezette: Sallai, dr. Szűcs, Varga S.
Békéscsaba: Turán 10/6, Kovács J., BALOG G. 20/6, Szugyiczki 11, Hajdu 8/3. Csere: Szarvas 11/9, Kurtucz 4, Erdős, Reisz 3, Botta-Dukát 2, Felegyi. Edző: Gura Norbert. A Budafok legjobb pontszerzői: Kovács G. 19/12, Bagó 18, Lados 15/6, Kozári 10/6.
