A női röplabda Extraliga mezőnyének egyetlen pont nélkül szerénykedő csapata, a Diósgyőri VTK Ongropack lesz pénteken 18 órától a Swietelsky-Békéscsaba vendége.
A Békéscsaba vasárnap magabiztos röplabdával győzött a Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen és jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe. Péntek este a bajnokság sereghajtója, a DVTK Ongropack ellen meccselnek Molcsányi Ritáék.
– Minden játékos minden játékelemben stabil produkciót nyújtott, nem volt kiugró teljesítmény, hanem egységesen hoztunk egy masszív átlagot – tért még vissza egy gondolat erejéig a klubhonlapon a vasárnapi találkozóra Tóth Gábor, a Békéscsaba vezetőedzője. – Ez sok mindenre elég lehet, ettől a csapattól ez kell, egy konzisztens átlag, amivel lehet számolni. Ez az elmúlt időszakban nem sűrűn fordult elő, de Miroszlava Paszkova érkezésével új lökést kapott a csapat. Stabil játékos nemzetközi szinten is, jó szellemű, nagy munkabírású, aki a legjobb korban van. Persze egy ember nem váltja meg a világot, a csapatteljesítménynek kell jónak lennie.
A tréner megjegyezte, örül, hogy rövid időn belül három mérkőzés vár a csapatra, mert szeretnék építeni a játékos-kapcsolatokat, az utolsó fordulós Vasas-meccs pedig abból a szempontból fontos, hogy egy magasan jegyzett csapattal találkozhatnak. Bizakodó, jó hangulat uralkodik a csapaton belül, mert végre pozitív élménnyel gazdagodtak a továbbjutás miatt.
– A DVTK-nál példátlan sérüléshullám tizedeli a játékosállományt, a felállást illetően mi sem tudunk jósolni, és ez a felkészülést is megnehezíti – folytatta a szakember. – Ettől függetlenül saját magunkra kell koncentrálni most is. Korábban azért szenvedtünk a szerényebb képességű csapatok ellen, mert azt hittük, azok maguktól értetődő meccsek. Pedig erről szó sincs, sőt inkább arra kellene használni, hogy építsük magunkat, az önbizalmunkat, a játékunkat, esetleg kipróbáljunk valami újat. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha az alapok biztosak, ezeket a lépcsőfokokat nem hagyhatjuk ki, mert akkor hiába várjuk, hogy az erősebbek ellen csodát tegyünk – utalt Tóth Gábor többek között a két csapat miskolci randevújára, amelyet bár 3:0-ra megnyert a BRSE novemberben, az első két szettben nem volt sok köszönet és mindkettő igen szorosan alakult.
A Swietelsky-Békéscsaba–DVTK mérkőzésen Bátkai-Katona Ágnes és Horváth Miklós párosa fújja a sípot.
[AdSense-f]