Annának meggyűlt a baja saját szerváival

Az adogatójátékok tartalmán kell javítania Bondár Annának

Bondár Anna egyéniben búcsúzott a nyolcaddöntőben a kanadai Granbyben zajló, 251 ezer dollár (101,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán elfoglalt 56. helyével a legjobb magyarnak számító játékos hétfőn a hazai közönség előtt szereplő Kayla Crosst búcsúztatta, a folytatásban pedig a német Tatjana Maria (92.) várt rá, aki júliusban negyeddöntőt vívott a wimbledoni bajnokságon. Első találkozójukat eredetileg kedden rendezték volna, de az esőzések miatt csak szerdán tudták elkezdeni.
A 25 éves Bondár számára rosszul indult a meccs, kétszer is elbukta a szerváját, és a férjével, valamint két lányával versenyről versenyre utazó ellenfél 4:0-ra elhúzott. Ezután 4:1-nél a 34 éves Maria ápolást kért a térdeire, és a Hajdúszoboszló SE sportolója 5:3-ra felzárkózott, de a szettet már nem tudta megfordítani.
A második játszma három brékkel indult, majd a rivális lépett meg 3:1-re. A negyedik kiemelt Bondár 3:2 után már nem nyert gémet, és 1 óra 15 perc elteltével már mehetett gratulálni a hálóhoz.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Tatjana Maria (német)–Bondár Anna (4.) 6:3, 6:2

(MTI)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!