Belassult a megyei bajnokság

Az akadémisták és a berényiek barátságos hangulatú mérkőzést játszottak egymással

Alább hagyott a lendület a teniszezők megyei csapatbajnokságában. Azok után, hogy az első két hétvégére tervezett program szinte „lyuk nélkül” lezajlott, az utóbbi kettőn alig jött össze egyetlen fordulóra való mérkőzés. Ennek megfelelően egyelőre hiányos a tavaszi eredménysor, csak egy-egy gárda tudta lejátszani valamennyi mérkőzését. Mutatjuk az aktuális körképet.

5. forduló:
Orosházi VTK II.–Szarvasi TC II. 3:6
Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Orosháza. Győztesek: Jankov Ákos (4.), Barna Márton (6.), és a Nagyházi Sándor, Muszka Kálmán (3.), illetve Eckert Roland (1.), Gergely Dániel (2.), Samu Tamás (3.), Durucskó Péter (5.), valamint a Bogdán Tamás, Samu Tamás (1.), és az Eckert Roland, Durucskó Péter (2.) páros.
Viharsarki TA III.–Szalai Barna TC 6:3
Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Békéscsaba. Győztesek: Técsy Gyula (3.), Tüskés István (4.), Gerzanits Miklós (6.), valamint és a Mihály István, Pacsika Mátyás (1.), a Mihály Dániel, Kovács Dániel (2.), és a Técsy Gyula, Gerzanits Miklós (3.) páros, illetve Szűcs Krisztián (1.), Boczonádi Tamás (2.), Fábián Zsombor (3.).
Békési TE–Gyomaendrődi TK 0:9 (játék nélkül)
Tréning Center–Sarkadi Lendület SC
A találkozó elmaradt, a tervezett új időpont július 10.
Turbucz István TK–TSZSK Gyula III.
A mérkőzés elmaradt, az új időpont egyeztetés alatt.
Szabadnapos: Viharsarki Fókák.


6. forduló:
Sarkadi Lendület SC–Turbucz István TK 2:7
Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Sarkad. Győztesek: Klembucz István (5.), és a Mokán Róbert, Nagy Nimród (3.) páros, illetve Turbucz János (1.), Turbucz Attila (2.), Simon Imre (3.), Csongrádi Zsolt (4.), Ronyecz Zoltán (6.), valamint a Turbucz János, Turbucz Attila (1.), és a Simon Imre, Ronyecz Zoltán (2.) páros.
Viharsarki Fókák–Tréning Center 0:9
Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Békéscsaba. Győztesek: Balog István (2.), Kovács Zoltán (2.), Varga Péter (3.), Czinege István (4.), Balog Zalán (5.), Nemes Gábor (6.), valamint a Balog István, Kovács Zoltán (1.), a Czinege István, Nemes Attila (2), és a Nemes Gábor, Varga Péter (3.) páros.
Viharsarki TA III.–Békési TE 7:2
Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Békéscsaba. Győztesek: Kovács Dániel (2.), Pelyák Robin (3.), Mokán István Damján (4.), Gerzanits Miklós (6.), valamint a Mihály Dániel, Kovács Dániel (1.), a Técsy Gyula, Mokán István Damján (2.), és a Kátay Soma, Gerzanics Miklós (3.) páros, illetve ifj. Péter Gábor (1.), Fodor Lajos (5.).
TSZSK Gyula III.–Orosházi VTK II.
A mérkőzés elmaradt, az új időpont egyeztetés alatt.
Szarvasi TC II.–Szalai Barna TC
A találkozó elmaradt, a pótlás dátumáról még nem született megállapodás.
Szabadnapos: Gyomaendrődi TK.


1. forduló:
Szalai Barna TC–Orosházi VTK II. 4:5
Megyei csapatbajnoki teniszmérkőzés, Mezőberény. Győztesek: Szűcs Krisztián (1.), Winter Attila (3.), valamint a Szűcs Krisztián, Winter Attila (1.), és a Nosza József, Fábián Zsombor (2.) páros, illetve ifj. Németh István (2.), Juhos Tamás (4.), Mecséry Lajos (5.), Antali Balázs (6.), és a Rétes Zoltán, Antali Balázs (3.) páros.
Az állás: 1. Viharsarki TA III. 12 pont (34:20, 6 mérk.), 2. Gyomaendrőd 10 (37:8, 5), 3. Szarvas II. 8 (34:11, 5), 4. Tréning Center 6 (34:20, 6), 5. Turbucz István TK 6 (27:18, 5), 6. Gyula III. 4 (16:11, 3), 7. Orosháza II. 4 (19:26, 5), 8. Szalai Barna TC 2 (16:20, 4), 9. Viharsarki Fókák 2 (10:35, 5), 10. Sarkad 0 (8:28, 4), 11. Békés 0 (8:46, 6).

error: Content is protected !!