
Az ASE Orosháza fiataljai sem hiányoztak a Kiskunmajsán megrendezett hétvégi II. osztályú utánpótlás ranglista versenyről.
Az U15-ös korosztályban Bényei Nelli és Vadász Réka a négy közé jutásért megvívott mérkőzésén maradt alul, míg Vashegyi Regina és Rosinszky Petra nem jutott a főtáblára. Párosban a Bényei Nelli, Ivanics Izabella (Pingpongozz Velünk SE) duó két győztes mérkőzés után jutott fináléba és végül ezüstérmes lett.
A Rosinszky Petra, Vashegyi Regina páros a négy közé jutásért maradt alul a későbbi győztes kecskeméti kettőssel szemben.
Az U13-as mezőnyben Csík-Darabos Éva a nyolc közé jutásért a későbbi aranyérmessel szemben veszített. Párosban a dunakeszi Sándor Lilivel az oldalán szintén a nyolcaddöntő jelentette számára a verseny végét.
Az U11-es fiatalok között Németh Dorka nyeretlenül zárt. Csík-Darabos Éva a négy közé jutásért nagy csatában kapott ki 3:2-re a későbbi ezüstérmestől.
V. L.