Bondár Anna 16 között Budapesten

Anna szívósan küzdő ellenfelet győzött le bemutatkozásul. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A hazai résztvevők közül elsőként Bondár Anna jutott be a nyolcaddöntőbe, míg Jani Réka a nyitókörben kiesett a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.

A centerpálya második mérkőzésén az első számú magyar játékos, azaz Bondár Anna lépett pályára, aki karriercsúccsal az 53. a világranglistán, és a 9. helyen emelték ki a szervezők. A háló túloldalán a selejtezőből érkezett Jesika Maleckova állt, aki a 216. helyet foglalja el, és 27 éves létére még sosem jutott tovább a Grand Slam-selejtezők első fordulójából.
Első összecsapásuk sok hibával és három brékkel indult, aztán a Hajdúszoboszló SE sportolója egy 17 (!) labdamenetből álló gémben hozta elsőként az adogatását (3:1). Innentől mindketten stabilizálták a szervájukat, biztosabban ütöttek az alapvonalról, majd Bondár 5:4-nél könnyedén kiszerválta az 54 perces szettet.
A 25 éves magyar a folytatásban 0:2-ről gyorsan utolérte cseh ellenfelét, remekül adogatott, és 4:4-nél egy újabb bréket követően lezárta a mérkőzést, amely 1 óra 39 percig tartott.
– Az elején kicsit lassan találtam meg a ritmust, de aztán egyre jobban ment a játék. A szervám a nehéz helyzetekben jól működött, és nem foglalkoztam a széllel, összességében örülök, hogy két szettben nyertem – nyilatkozta a szeghalmi teniszező, aki a 16 között Gálfi Dalmával vagy a görög Deszpina Papamihaillal száll szembe.

Eredmények. Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Bondár Anna (9.)–Jesika Maleckova (cseh) 6:4, 6:4
Elisabetta Cocciaretto (olasz)–Jani Réka 7:6 (9-7), 6:2


error: Content is protected !!