Bondár Anna a második körben Charleston-ban

Bondár Anna értékes győzelemmel rajtolt a salakpályás évadnyitón. Fotó: FB

Győzelemmel kezdett Bondár Anna, a tengerentúli portyája legújabb állomáshelyén. A heti világranglista 68. helyén jegyzett szeghalmi születésű teniszező a Charleston-i, 2,3 millió dollár (780 millió forint) összdíjazású salakpályás WTA tornán a cseh Darja Vidmanova (116.) ellen játszott a 32 közé jutásért.

Az első játszmában két-két brékkel jutottak el 5:5-ig a játékosok, ám 5:4-nél Anna két játszmalabdát is hárított a saját szervagémje során. Mindez a 23 esztendős ellenfelét viselte meg jobban, ezt követően ugyanis nyomban elvesztette a saját adogatójátékát, a Budapesti Honvéd versenyzője pedig 0:30-ról hozta a sajátját, ezzel a vezetést is megszerezte.
A folytatásban is az első számú magyar játékos akarata érvényesült. Kétszer brékelte ellenfelét, ám 3:0-s vezetésénél kisebb hullámvölgybe került, ez kihasználva 4:3-ra fordított Vidmanova. Aki 5:5-nél ismét belehibázott saját adogatójátékába, Anna pedig kíméletlenül lecsapott erre, és 2 óra 8 percnyi játék után győztesként emelhette magasba az ütőjét.
Bondár a második fordulóban a 11. kiemelt lengyel Magdalena Frech (38.) ellen lép pályára, akivel a párosoknál együtt versenyez. Ott kedden éjjel mutatkoznak be a kanadai Leylah Fernandez, és a francia Kristina Mladenovic ellen.

Eredmény. Női egyes, 1. forduló:
Bondár Anna–Darja Vidmanova (cseh) 7:5, 7:5