Bondár Anna a nyolcaddöntőben

Bondár Anna következő ellenfele a svájci Simona Waltert lesz

A második helyen kiemelt Bondár Anna magabiztosan nyert a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-torna első fordulójában.

A világranglistán 52. helyen álló Bondár a legmagasabban jegyzett játékosként – az elsőként rangsorolt román Irina Begu kimerültségre hivatkozva visszalépett – a nyitókörös mérkőzés favoritjaként lépett pályára Elisabette Cocciaretto ellen. A WTA-rangsorban 96. olasz 11 nappal ezelőtt csapott össze legutóbb magyar ellenféllel, amikor kikapott Jani Rékától a bari verseny negyeddöntőjében.
Első találkozójuk a Hajdúszoboszló SE sportolójának a fölényét hozta, aki a labdameneteket remekül irányítva 3:1-re meglépett. Cocciarettónak ekkor lehetett volna egy könnyű szervagémje, de 40-semmiről sorozatban öt ütést elrontva ismét elbukta az adogatását. A hajrá már izgalmasan alakult, mivel a 25 éves magyar egy 17 labdamenetet hozó játékkal zárta le a szettet, amelyben az ötödik játszmalabdáját értékesítette, miután három bréklabdát hárított.
A folytatásban valamelyest esett a színvonal, sorozatban öt bréket láthatott a mintegy ötvenfős közönség, Bondár 2:2 után egyhuzamban négy gémet nyert, így 1 óra 21 perc alatt győzött.
– Nem a legjobb az időjárás, és mostanában nem sok meccset játszottam, de a mai taktika kifizetődő volt – értékelt a legjobb magyar teniszező. – A szervám eléggé hullámzott, de próbáltam agresszív maradni, mert ez az a stílus, amivel a legeredményesebb vagyok. A kondim rendben van, szeretnék egyesben és párosban is minél messzebb eljutni.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Bondár Anna (2.)–Elisabetta Cocciaretto (olasz) 6:2, 6:2

(MTI)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!