Bondár Anna győztes bemutatkozása

Bondár Anna a döntő szett rövidítésében kerekedett felül aktuális kínai állomáshelyén. Fotó: Facebook

Bondár Anna győzött az első fordulóban, így bejutott a nyolcaddöntőbe a 275 ezer dollár (93,5 millió forint) összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán 78. magyar játékos – aki szombaton döntőt vívott a szintén kínai Csinanban rendezett challenger-versenyen – kedden a hazai közönség előtt szereplő Kuo Hanjüvel szállt szembe. A 180. helyezett ellenfél szabadkártyával indult, eddig jobbára párosban jeleskedett, és öt WTA-trófeát nyert. Első találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója egy-egy bréket követően 3:3-nál került ismét lépéselőnybe, majd hozta a nyitószettet. A folytatásban viszont négyszer is elvesztette az adogatását, így Kup kiegyenlített, aztán az utolsó felvonásban ismét egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig, melyben a magyar éljátékos volt jobb. A mérkőzés 2 óra 40 percig tartott.
Bondár eredetileg párosban is pályára lépett volna a szlovén Veronika Erjavec oldalán, de végül feladták a harmadik kiemelt Monica Niculescu, Sabrina Santamaria román-amerikai duó elleni meccsüket.

Eredmény, egyes, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Bondár Anna–Kuo Hanjü (kínai) 6:3, 3:6, 7:6 (7-4)