Bondár Anna nem bírt Kalinyinával

Bondár Anna nem tudta megismételni az előző napi játékát

Nem sikerült a főtáblára jutás Bondár Anna számára az Adelaide-ben zajló WTA 500-as nemzetközi keménypályás női tenisztornán. Az Ausztrál Openre készülő szeghalmi születésű versenyző a világranglista 39. helyén tanyázó ukrán Anhelina Kalinyinával szemben maradt alul, a magyar idő szerint vasárnap hajnalban megvívott mérkőzésen.

Pedig nagyszerűen kezdett Anna, hiszen nyomban elvette az ellenfele adogatójátékát, csakhogy a selejtező első kiemeltje hamar magára talált és zsinórban hat gémet nyerve, mindössze 26 perc alatt a játszmát is „behúzta”.
A világranglista 77. helyén álló első számú magyar női teniszező játékára erősen „rátelepedett” az olasz Jasmina Paolini elleni előző napi maratoni csata fáradalma. A második játszma teljesen hasonlóan alakult, ám ezúttal a saját szervagémjét megnyerve jutott előnyhöz Anna. A folytatásban jobban is küzdött, ám a statisztika szerint ezzel csak az ászok, a kettős hibák és az első adogatások tekintetében tudott Kalinyina fölé kerekedni. Az ukrán lány hatásos stratégiája valójában nem feküdt számára, az ellenfele zsinórban szerzett hat gémmel a vártnál könnyebben nyerte az 1 óra 6 perces találkozót.
A Hajdúszoboszlói SE 25 éves játékosa hétfő hajnalban párosban lesz érdekelt a grúz Okszana Kalasnyikova oldalán.

B. M.

Eredmény. Egyes, selejtező, 2. forduló:
Anhelina Kalinyina (ukrán, 1.)–Bondár Anna 6:1, 6:1