Bondár Anna nem bírt Potapovával

Bondár Anna két szettben állta a versenyt a 4. kiemelt orosz ellenfelével

Bondár Anna pénteken a legjobb nyolc között három játszmában kikapott, így kiesett a 250 ezer dollár (105 millió forint) összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztornán.

A WTA-rangsorban 62., a tornán nyolcadik kiemelt Bondár két győzelemmel vívta ki a negyeddöntős szereplés jogát, az elődöntőért pedig az orosz Anasztaszija Potapovával (48.) csapott össze. A mérkőzés első szettjében kiélezett csata folyt a pályán, 4:4-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd három brék következett, és mivel ebből kettőt az orosz játékos ért el, csaknem egy óra után vezetéshez jutott.
A második játszma elején Bondár bajba került, 1:1-nél elveszítette adogatását, ám azonnal javított, majd a szett „hajrájában” sikerült másodszor is elnyernie ellenfele szerváját, így 5:3-nál az egyenlítésért adogatott és ki is használta előnyét. A szett utolsó játékában ugyanakkor alaposan meg kellett szenvednie a magyar teniszezőnek, aki négy bréklabdát hárított és negyedik játszmalabdáját tudta csak értékesíteni.
A mindent eldöntő játszma aztán a korábbiaknál lényegesen simábban alakult, az orosz játékosnak sikerült érvényesítenie az akaratát, így végül két és fél óra alatt megnyerte az összecsapást.

Eredmény. Negyeddöntő:
Anasztaszija Potapova (orosz, 4.)–Bondár Anna (8.) 7:5, 3:6, 6:1

(MTI)


Tisztelt Felhasználónk!

A Bmsextra.hu az egyik legismertebb sportoldal Békés megyében, ami bárki számára ingyen elérhető. Hogy ez a jövőben is így maradjon, továbbra is hirdetések közzétételével tervezzük finanszírozni az oldal fenntartási költségeit.

Amennyiben a tartalmainkat meg szeretnéd tekinteni, kérünk, kapcsold ki a Bmsextra.hu-n az Adblockert (hirdetésblokkolót). Hirdetéseink nem tolakodók.

error: Content is protected !!