Bondár Anna túl az első körön

Bondár Anna meggyőző teljesítménnyel indította az antalyai tornát. Archív fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

Az első helyen kiemelt Bondár Anna bejutott a nyolcaddöntőbe az Antalyában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A világranglistán elfoglalt 96. helyével a legmagasabban jegyzett magyar női játékos az első idei mérkőzésére készült salakon, legutóbb Miamiban – még kemény pályán – feljutott a selejtezőből a főtáblára, ahol kikapott a 2022-ben WTA-világbajnok francia Caroline Garciától. Antalyában a svájci Celine Naef állt a háló túloldalán, aki 175. a rangsorban, korábbi egyetlen találkozójukat a 27 éves Bondár nyerte tavaly egy portói ITF-versenyen. A szerdai csatában a Hajdúszoboszló SE sportolója két brékkel gyorsan 4:0-ra elhúzott, és 29 perc elteltével már szettelőnyben volt. Ezután 3:1-nél már csak három gémre volt a győzelemtől, de ekkor nagyot fordult a meccs, ugyanis a 19 éves rivális sorozatban öt megnyert játékkal kiegyenlített. Az utolsó felvonásban egy brék döntött, 3:2-nél a magyar került lépéselőnybe, aki innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A meccs 2 óra 3 percig tartott.
Bondárra a 16 között a német Mona Barthel (205.) vár.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Bondár Anna (1.)–Celine Naef (svájci) 6:2, 3:6, 6:3