Bondár Annék a döntőben nem bírtak az amerikai duóval

Bondár Anna és Magdalena Frech aligha gondolhatta a torna előtt, hogy idáig eljut majd. Fotó: tvp.pl

Bondár Anna és a lengyel Magdalena Frech kikapott a páros döntőben a 2,3 millió dollár (758 millió forint) összdíjazású charlestoni salakpályás női tenisztornán.

A  torna vasárnapi fináléjában Bondárék az amerikai Desirae Krawczyk, Catherine McNally kettőssel kerültek szembe. Bondárnak – aki egyesben pénteken a nyolcaddöntőben búcsúzott – ez már az ötödik WTA-döntője volt párosban, az eddigiekből kettőt nyert meg, egyet 2021-ben Buenos Airesben, másikat 2024-ben Hamburgban.
A dél-karolinai mérkőzésen Bondárék 3:1-re elhúztak, de ekkor nagy hullámvölgy következett, mivel az ellenfél sorozatban öt gémet nyerve hozta a nyitószettet. A folytatásban sem termett sok babér a magyar-lengyel duónak, mivel kétszer is elvesztette az adogatását, és az amerikaiak 5:1-ről már nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A találkozó 1 óra 12 percig tartott.

Eredmény, páros, döntő:
Desirae Krawczyk, Catherine McNally (amerikai)–Bondár Anna, Magdalena Frech (magyar, lengyel) 6:3, 6:2